Nem lett este bajnok a Honvéd

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A Videoton legyőzte a címvédő Ferencvárost, így a jövő szombati zárófordulóban a Honvéd elleni rangadón dől el a bajnoki cím sorsa.

MTI
2017. 05. 20. 19:59

Videoton: Kovácsik – Stopira, Vinicius, Juhász, Fiola – Varga J., Pátkai – Nego, Lazovic, Suljic - Scepovic

FTC: Dibusz – Sternberg, Nalepa, Koch, Lovrencsics – Gera (Kleinheisler, 46.), Hajnal – Amadou, Bognár I. (Cukic, 46.), Varga R. – Kundrák

A második helyen álló Videoton abban a tudatban lépett pályára, hogy ha az utolsó fordulóban „bajnoki döntőt” szeretne játszani az első helyezett Budapest Honvéd otthonában, akkor legalább döntetlenre lesz szüksége a Ferencváros ellen. Nagy lendülettel kezdtek a fehérváriak, Scepovic jóvoltából már a 3. percben ziccert hibáztak. Az FTC az első szögletéből megszerezte a vezetést, igaz, ehhez Nego szerencsétlen mozdulata is kellett. A hazai gárda ezek után nagy erőkkel rohamozott, s a 36. percben egyenlített, majd lendületből, még a szünet előtt fordított, sőt, kétgólos előnyt harcolt ki.

A második félidőben alábbhagyott a mérkőzés irama. A Videoton uralta a játékot, a kissé kedvetlennek tűnő ferencvárosiak helyzetekig sem nagyon jutottak el, a fehérváriak pedig kényelmesen őrizték az előnyüket. Egészen a hosszabbításig, amikor egy Dibusztól kapott labdát Maric helyezett a vendégek kapujába, ezzel beállítva a végeredményt.

Az Újpest legyőzte a Haladást

Az Újpest 2-1-re legyőzte a vendég Haladást, ezzel biztosította élvonalbeli tagságát. Egyúttal először győzött a felújított Szusza Ferenc Stadion átadása óta, ezt megelőzően három vereség mellett három döntetlen volt az Újpest mérlege.

Újpest FC–Swietelsky Haladás 2-1 (1-0)

Szusza Ferenc Stadion, 2050 néző, v.: Erdős

gólszerző: Balogh B. (21.), Bardhi (86.), illetve Williams (71., 11-esből)

sárga lap: Szűcs (70.), illetve Wils (62.)

Újpest FC: Balajcza – Kálnoki-Kis, Heris (Kecskés, 73.), Mohl – Windecker, Szűcs, Cseke, Hazard (Balázs, 65.), Balogh B. – Andric, Bardhi (Pávkovics, 90+3.)

Swietelsky Haladás: Király – Polgár, Wils (Halmosi, 67.), Devecseri, Bosnjak – Jagodics, Iszlai (Kovács L., 29.), Kiss B., Jancsó (Tóth. M., 58.) – Rácz, Williams

Az első játékrészben lényegesen aktívabban futballozott a lila-fehér együttes, veszélyesebb volt kapura, és vezetést is szerzett. A szünet után magára talált a vendégcsapat, amely büntetőből egyenlített. A hajrában tovább támadott a szombathelyi gárda, ám a győzelmet egy szabadrúgásgóllal az Újpest szerezte meg.

Drámai győzelmével bennmaradt a Mezőkövesd

A Mezőkövesd bennmaradt az élvonalban, mivel hazai pályán drámai körülmények között, Gohér Gergő 92. percben szerzett góljával 3-2-re legyőzte a Paks együttesét a labdarúgó OTP Bank Liga 32. fordulójában szombaton.

Mezőkövesd Zsóry FC – Paksi FC 3-2 (1-0)

Mezőkövesd, 1390 néző, v.: Andó-Szabó

gólszerzők: Bacelic-Grgic (33.), Diallo (76.), Gohér (92.), illetve Kulcsár D. (60.), Bertus (89., 11-esből)

sárga lap: Bacelic-Grgic (43.), Vági (50.), Molnár G. (73.), illetve Hajdú (45.)

Mezőkövesd Zsóry FC: Tujvel – Vági, Hudák, Szeles, Gohér – Egerszegi, Bacelic-Grgic – Molnár G., Kink (Diallo, 64.), Sós (Fótyik, 79.) – Strestík (Hegedűs, 93.)

Paksi FC: Molnár P. – Kulcsár D., Lenzsér, Gévay, Zachán – Báló – Haraszti (Jelena, 73.), Bertus, Hajdú, Bartha (Koltai, 85.) – Szakály D. (Daru, 63.)

Az első félidő sokáig eseménytelenül telt, ráadásul a szakadó eső sem könnyítette meg a játékosok helyzetét. A 33. percben a hazaiak első igazi helyzetüket értékesítve megszerezték a vezetést, s nem sokkal a szünet előtt meg is duplázhatták volna előnyüket, de Egerszegi közeli fejese a lécen csattant.

A fordulást követően a paksiak ragadták magukhoz a kezdeményezést, és a 60. percben egyenlítettek is. Innentől újra „sietősebb” lett a Mezőkövesdnek, a csereként pályára lépő Diallo először még a kapufára fejelt – majd Strestík puskázott el egy ziccert –, a 76. percben azonban már remek mozdulattal bólintott a hálóba.

A hazaiaknak már csak néhány percet kellett volna kibírniuk, azonban Szeles teljesen értelmetlen helyzetben egy szögletnél kézzel ért a labdába, a büntetővel pedig egyenlített a Paks.

A Mezőkövesdnek ennek ellenére megadta a sors a lehetőséget arra, hogy begyűjtse a szinte biztos bennmaradáshoz szükséges három pontot, de Diallo hihetetlen helyzetben, másfél méterről az üres kapu mellé lőtt egy beadást. A slusszpoén azonban még hátra volt: a 92. percben Gohér állt oda egy szabadrúgáshoz, s fantasztikusan csavart a bal felsőbe.

Mivel az MTK és a Diósgyőr gól nélküli döntetlent játszott egymással, a Mezőkövesd meghosszabbította első osztályú tagságát.

Döntetlen a kiesési rangadón az MTK és a Diósgyőr között

Az utolsó előtti MTK 0-0-s döntetlent játszott a vendég, szintén a bennmaradásért küzdő Diósgyőrrel. Az egy ponttal egyik csapat sem lehet elégedett, mivel az MTK maradt a 11., kieső helyen, míg a DVTK 10. Ugyanakkor mindkét gárdának a saját kezében maradt a sorsa, mivel ha győznek a jövő heti zárókörben, akkor a következő szezonban is az NB I-ben szerepelnek majd.

MTK Budapest–Diósgyőri VTK 0-0

Új Hidegkuti Stadion, 3771 néző, v.: Szabó Zs.

sárga lap: Baki (30.), Okuka (33.), Vass (82.), illetve Mevoungou (52.), Karan (59.), Busai (68.)

MTK: Petkovic – Baki, Vass, Poór, Vadnai – Okuka, Kanta, Korozmán (Gera 71.), Katona (Hrepka 84.) – Torghelle, Ramos

DVTK: Antal – Eperjesi, Mevoungou, Karan, Tamás – Vela, Busai, Novothny, Villar (Ugrai 55.) – Makrai, Szarka (Dausvili 80.)

Az első félidőben nagy akarással küzdöttek a csapatok, ám rengeteg hiba csúszott mindkét együttes játékába. A pontatlanságok ellenére voltak veszélyes helyzetek a kapuk előtt, ám gól nem született. A második játékrészben is komoly harc folyt a pályán, az MTK volt a kezdeményezőbb, de képtelen volt kapuba találni, mint ahogy a diósgyőriek sem tudták gólra váltani helyzeteiket. Így az utolsó fordulóban kell kiharcolniuk a csapatoknak az élvonalban maradást. Az MTK Paksra látogat, míg a Diósgyőr az előtte álló, 9. Debrecennel csap össze a zárókörben.

Küzdelmes Vasas-győzelem Gyirmóton

A bronzéremért harcoló Vasas küzdelmes mérkőzésen egygólos győzelmet aratott a sereghajtó, és már biztos kieső Gyirmót otthonában. A jelenleg harmadik angyalföldiek ezzel már biztosan szerepelhetnek nyáron az Európa-liga selejtezőjében.

Gyirmót FC–Vasas 1-2 (0-1)

Győr-Gyirmót, 1000 néző, v.: Solymosi

gólszerzők: Csiki (55.), illetve Kulcsár T. (9.), Berecz (67.)

kiállítva: Szalánszki (79.)

sárga lap: Radeljic (41.), Présinger (53.), Bojovic (92.)

Gyirmót FC: Nagy S. – Kolcák, Bojovic, Radeljic (Madarász, 77.), Présinger – Kiss M., Vass, Simon A., Veres (Szalánszki, 52.) – Novák (Máté, 58.), Csiki

Vasas: Nagy G. – Burmeister (Vaskó, 81.), Korcsmár, Ristevski – Murka (Kleisz, 70.), Berecz, Vida, Hangya – Gaál B., Kulcsár T. (Saglik, 84.), Remili

Az első szűk tíz perc mezőnyjátékkal telt, majd Kulcsár remek helyzetfelismeréssel, a kint álló kapus felett átemelt labdával előnyhöz juttatta a Vasast. A folytatásban is a fővárosiak irányítottak, az első játékrészben a házigazdáknak nem volt kaput eltaláló lövésük, míg a piros-kékek többször is növelhették volna góljaik számát.

A szünet után harcosabbá vált a hazai csapat, s ennek hamarosan meg is lett az eredménye: Csiki Kulcsárhoz hasonlóan egy technikás megoldással egyenlített. Támadásban maradt a Gyirmót, de fellazult a védelme, s ezt kihasználta a Vasas, amely bő tíz perc elteltével egy kontra után ismét átvette a vezetést. Miután a csereként beállt Szalánszkit egy durva szabálytalanságért kiállította a játékvezető, az emberhátrányba került Gyirmót tovább támadott, de a vendégeknek sikerült megőrizniük minimális előnyüket.

 

 

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.