Szabó Tünde az MTI-hez eljuttatott közleményében emlékeztetett arra, hogy a szervezet 2015. május 22-ei rendkívüli közgyűlésén választották a MÚSZ vezetőségébe, ám tevékenységét állami vezetői megbízatása óta szüneteltette.
Az államtitkár a lemondásával szeretne a rendkívüli tisztújítás előtt álló szövetségnek „lehetőséget adni, hogy aktívan tudja képviselni a sportágat”.
„A lehetőségek szakszerű és minél hatékonyabb felhasználása céljából szükségesnek tartom, hogy a jövőben minden elnökségi tag aktívan tudjon dolgozni, és feladatát ellátni a sportág, a sportolók és szakedzők sikeréért” – írta.
Szabó Tünde kitért arra is, hogy köszönettel tartozik a MÚSZ mindenkori vezetőségének, a szakembereknek, a háttérben álló támogatóknak, és az állami sportirányítás vezetőjeként munkájával továbbra is segíti az úszósport fejlődését, sikereinek elérését.
A szervezet pénteken tartja rendkívüli tisztújító közgyűlését, amelyre azért kerül sor, mert korábban a szövetség ellenőrző testületének vezetője, Pósa Józsefné lemondott tisztségéről, majd az elnökség működésképtelenné vált, mivel több tagja is lemondott.
Az utóbbi időben többen is valószínűsítették Bienerth Gusztáv, a MÚSZ elnöke lemondását, és a közelmúltban már utódlásáról is megindultak a pletykák. Fürjes Balázs kiemelt budapesti beruházásokért felelős kormánybiztost befutóként tartották számon, ám a Blikk kérdésére válaszolva most közölte: „egyértelműen kijelentem: bár nagyon szép és fontos feladat, nem kívánok a Magyar Úszó Szövetség elnöke lenni”.