Nyerő képletet kell találnia az Atlético Madridnak az AS Roma ellen – követeli szinte címében a Marca című spanyol napilap. Diego Simeone irányításával a csapat az előző négy évben kétszer is szerepelt a Bajnokok Ligája döntőjében, míg az idén tavasszal elődöntős volt. (Külön érdekes, hogy amióta az argentin tréner dirigál, csak a Real Madrid tudta megállítani az Atléticót.)
Jelenleg azonban nem egyszerű a helyzet, a képlet persze nem bonyolult: ha a Matracosok szerdán nem szereznek három pontot a Roma ellen a Bajnokok Ligája C csoportjában, akkor elbúcsúznak a továbbjutástól, feltételezve, hogy a Chelsea nyer a Qarabag otthonában.
A vizes lepedőt sokan Antoine Griezmannra és rossz teljesítményére húzzák, mondván: lélekben már más klubnál futballozik – hogy melyiknél, arról egyelőre csak pletykák vannak.
A számokat nézve van némi alapja a feltételezésnek: a francia támadó ebben az idényben tizennégy mérkőzésen három gólt rúgott – bár Simeone mester védi őt, ez az eredményesség elmarad előző évi teljesítményétől: ugyanezen időszak alatt már kilenc gólnál járt Griezmann.
A nap másik fő mérkőzésének a Juventus–Barcelona rangadó számít, amelyen a torinóiak egy győzelemmel, a vendégek egy döntetlennel már biztosan továbbjutnának a csoportkörből, bár még csak az 5. fordulóban vagyunk. Ez a párosítás amúgy is európai klasszikusnak számít, az elmúlt években többször is középpontba került.
A 2015-ös BL-döntőben a Barca 3-1-re nyert, míg az idén már háromszor összecsapott a két megaklub.
A tavaszi negyeddöntőben a Juve otthon 3-0-ra nyert, Katalóniában 0-0-ra végzett. Az őszi csoportmeccsen viszont a Barca nyert otthon 3-0-ra. Akkor a Juve volt tartalékos, most az ellenfél lesz az.
Az A csoportban a hibátlan Manchester Unitednek egy pont kell a biztos csoportelsőséghez, a Basel vendégeként erre reális esélye van.
A B csoportban megvan a két biztos továbbjutó, a Paris Saint-Germain és a Bayern München, már csak a csoportelsőségért küzdenek.
Bajnokok Ligája, csoportkör, 5. forduló
A csoport:
CSZKA Moszkva (orosz)–Benfica (portugál) 18.00
FC Basel (svájci)–Manchester United (angol) 20.45
A csoport állása: 1. Manchester United 12 pont, 2. FC Basel 6, 3. CSZKA Moszkva 6, 4. Benfica 0
B csoport:
Paris Saint-Germain (francia)–Celtic Glasgow (skót) 20.45
RSC Anderlecht (belga)–Bayern München (német) 20.45
A csoport állása: 1. (és továbbjutott) Paris Saint-Germain 12 pont, 2. (és továbbjutott) Bayern München 9, 3. Celtic Glasgow 3, 4. Anderlecht 0
C csoport:
Qarabag (azeri)–Chelsea (angol) 18.00
Atlético Madrid (spanyol)–AS Roma (olasz) 20.45
A csoport állása: 1. AS Roma 8, 2. Chelsea 7 pont, 3. Atlético Madrid 3, 4. Qarabag 2
D csoport:
Sporting Lisboa (portugál)–Olimpiakosz Pireusz (görög) 20.45
Juventus (olasz)–FC Barcelona (spanyol) 20.45
A csoport állása: 1. FC Barcelona 10 pont, 2. Juventus 7, 3. Sporting Lisboa 4, 4. Olimpiakosz 1
A csoportok első két helyezettje jut a nyolcaddöntőbe, míg a harmadikok átkerülnek az Európa-liga kieséses szakaszába. Pontazonosság esetén az egymás elleni eredmények rangsorolnak.