A házigazda katalánok két negyed után már húsz ponttal (44-24) vezettek izraeli riválisukkal szemben. A nemzetközi elitsorozat honlapja szerint a magyar légiós több mint huszonhárom perc alatt hét pontot és négy lepattanót szerzett, továbbá két gólpasszt adott.
A Barcelona négy győzelem mellett ötször veszített az Euroligában – írja az MTI.
A szeptemberi Eb-n főszerepet játszó Hanga Ádám egyébként az idei vb-selejtezőkön nem szerepel a válogatottban. Klubja a játékosokra bízta a döntést, a kosarasak többsége pedig a klubot választotta. Mint Hanga Ádám a Nemzeti Sportnak indokolt, szerencsétlen helyzet volt, hogy ezt rájuk bízták, a klubtól kapja ő is a fizetését, ezért marad.