Az első játszmában a jövő hétvégén a Davis-kupa döntőjében is érdekelt Goffin játszott magabiztosabban, sokkal jobban adogatott, ő volt a kezdeményezőbb. A belga 6:5-nél szerválhatott az első játszma megnyeréséért, és bár a világelső egyenlített, a rövidítés Goffiné lett.
A második szettben is a hetedik kiemelt belga irányított, Nadal – akinek vb-indulása sokáig kérdéses volt térdsérülése miatt – messze elmaradt legjobb játékától. Goffin 5:4-nél a mérkőzés megnyeréséért szervált sikertelenül, később pedig fogadóként volt négy mérkőzéslabdája is, kihasználni azonban egyiket sem tudta. A világelső a rövidítésben már nem hibázott, így csaknem két óra játék után következett a döntő játszma.
A harmadik felvonás elején Goffin kétszer is elvette ellenfele adogatását, így már 4:1-re is vezetett. Dupla brékelőnyéből egyet megtartott a mérkőzés végéig, aminek köszönhetően 2 óra 41 perc alatt – pályafutása során először – legyőzte az aktuális világelsőt.
Rafael Nadal később bejelentette, hogy térdsérülés miatt visszalépett a további küzdelmektől a londoni világbajnokságon. Mint mondta, pályafutása során annyiszor kellett már kihagynia ezt a viadalt, hogy most nem akart távol maradni, azonban a mérkőzésen már érezte, nem áll készen a tornára.
A 16-szoros Grand Slam-tornagyőztes Nadal trófeagyűjteményéből így továbbra is hiányozni fog a vb-cím. A 31 éves mallorcai teniszező helyét honfitársa, Pablo Carreno Busta veszi át a Pete Sampras-csoportban.
ATP-vb, Pete Sampras-csoport, 1. forduló:
David Goffin (belga, 7.)–Rafael Nadal (spanyol, 1.) 7:6 (7-5), 6:7 (4-7), 6:4
Korábban:
Grigor Dimitrov (bolgár, 6.)–Dominic Thiem (osztrák, 4.) 6:3, 5:7, 7:5