„A túlélés megteremtéséről szóltak az előző napok. A legdrasztikusabb döntést kellett meghoznia a klubvezetőségnek” – ezzel indul a Székelyudvarhelyi KC honlapján olvasható közlemény.
A lehetetlen helyzetbe a főtámogató, Verestóy Attila rákbetegség miatti, egy héttel ezelőtti halálával került a csapat, a 2005-ben alapított, Székelyföld legsikeresebb együttesének tartott klubot ugyanis alapvetően a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) egykori szenátora támogatta.
A közleményből kiderül, a halálhír után a játékosokkal közölték, hogy nem fogják tudni hozni az eddigi pénzügyi szintet, így nem gördítenek akadályt a távozásuk elé.
A helyi polgármesteri hivatal és néhány udvarhelyszéki vállalkozó ígéretet tett, hogy megpróbál segíteni, rajtuk kívül a Hargita Megyei Tanács is kereste a megoldást. „A klubvezetőség mérlegelte a jelenlegi anyagi helyzetet, azt, hogy a folytatást illetően bizonytalan a Székelyudvarhelyi KC jövője – döntést kellett hoznia. A hátralévő tavaszi idény jövőképe is ködös volt, így nem lehetett más a lépés, mint hogy az SZKC kiáll a Nemzeti Ligából” – írják.
Az MTI összegzése szerint a jelenleg a harmadik helyen álló együttes 2007-ben jutott fel az élvonalba, azóta többször dobogós helyezést ért el, 2015-ben pedig elhódította a Challenge-kupát.
A román és magyar játékosokat is foglalkoztató csapat tagja egy korábbi és egy jelenlegi magyar válogatott játékos is, Krivokapics Milorad, illetve Vilovszki Uros.