Thomas Drouet büszkén nyilatkozott tanítványa, Babos Tímea teljesítményéről, aki első magyarként megnyerte pénteken az ausztrál nyílt teniszbajnokság női páros versenyét – írja az MTI.
„Először a büszkeség jut az eszembe! Az a büszkeség, hogy Tímea ismét tenisztörténelmet írt Magyarországon. Büszke vagyok arra, hogy ennek részese lehetek. Egy hónappal a tavalyi szingapúri világbajnokság előtt leültem beszélgetni Tímeával: azt mondtam, rendben, ebben az évben kiemelten készülünk erre a versenyre, és javítunk a pároshoz szükséges képességeiden” – kezdte értékelését Babos honlapján a monacói edző.
Thomas Drouet elmondta, hogy attól a pillanattól kezdve speciálisan készültek, számos új feladattal igyekeztek javítani a pároshoz szükséges képességeken. Ennek első nagy eredményeként nyerte meg a 24 éves teniszező a cseh Andrea Hlavácková oldalán a szingapúri WTA-világbajnokságot.
Drouet 2014 tavasza óta segíti a magyar játékost, aki akkor még top 100-on kívül állt a világranglistán.
Babos Tímea, oldalán a francia Kristina Mladenoviccsal pénteken nyerte meg az ausztrál nyílt teniszbajnokság női páros versenyét. A magyar játékos 2014 és 2016 – Wimbledon – után pályafutása harmadik Grand Slam-döntőjében szerepelt (ezúttal Melbourne-ben). Az ellenfél a torna második kiemeltje, a Makarova, Vesznyina orosz kettős volt, amely az Australian Openen kívül már minden GS-t megnyert.
Nem sokkal a találkozó után Babos az indiai Rohan Bopanna oldalán megnyerte a vegyes páros elődöntőjét. A vasárnapi döntőben – magyar idő szerint reggel 6-kor – a Gabriela Dabrowski, Mate Pavic kanadai–horvát kettőssel találkoznak majd.