Babos Tímea pályafutása negyedik WTA-versenyét nyerte meg egyesben, miután a tajpeji, 250 ezer dolláros (61,2 millió forintos) összdíjazású, kemény pályás tenisztorna vasárnapi döntőjében két szettben legyőzte az ukrán Katerina Kozlovát.
A világranglistán 45. magyar a visszafogottabb kezdés után kiváló játékot nyújtott az első szettben: 2:4-es hátrányba került, ám ezután már csak egy gémet vesztett. Az 55 perces játszmában Babos nyolc ászt ütött.
A 24 éves magyar teniszező a továbbiakban még erősebben játszott a rangsor 85. helyén álló riválisával szemben, akitől kikapott korábbi egyetlen találkozójukon Dohában. Hamar 4:1-re elhúzott, majd „semmire” elvette 23 éves riválisa adogatását, egy pontot vesztve hozta a sajátját, és végül 1 óra 24 perc elteltével ünnepelhetett. Az ázsiai városban 2015 után másodszor nyert, akkor a torna még alacsonyabb, 125 ezer dolláros besorolású volt.
Babos honlapján boldogan értékelte az utóbbi, rendkívül sikeres heteket:
„Hihetetlenül hosszú túra volt. Elképesztő, hogy így sikerült zárni: az elmúlt másfél hét alatt Grand Slam-győzelem, Grand Slam-döntő, tornagyőzelem egyesben a WTA Touron! Jó érzés, hihetetlen élmények és érzések kavarognak bennem – nyilatkozta, majd kitért a tajvani fináléra: – A vasárnapi meccs nehéz volt, egy döntőt mindig nehezebb kezdeni. Büszke vagyok arra, hogy össze tudtam szedni magam, és megtaláltam a megoldást. Egyre jobban játszottam, az első szett után már nagyon jól ment a játék. Jó versenyem volt” – tette hozzá.
A párosban WTA-világbajnok és friss Australian Open-győztes Babos nyolcadik döntőjét vívta egyesben, előzőleg Monterrey-ben (2012), Tajpejben (2015) és tavaly Budapesten diadalmaskodott, vasárnapi sikeréért 43 ezer dollárt (10,5 millió forintot) kapott. Győzelme egyben azt jelenti, hogy – honlapja szerint – a 35. helyre ugrik a hétfői világranglistán.
Eredmény, egyes, döntő:
Babos Tímea (4.)–Katerina Kozlova (ukrán) 7:5, 6:1