A szeged2019.com honlap elindulását és ezzel együtt a jegyértékesítés megkezdését jelző jelképes piros gombot három korábbi bajnok, Kőbán Rita, Gyulay Zsolt és Vajda Attila nyomta meg. Utóbbi azt mondta: szegediként élete egyik legnagyobb élménye volt a 2011-es vb-n a Maty-éren versenyezni és nyerni.
A sajtótájékoztatón Schmidt Gábor, az MKKSZ elnöke, a szervezőbizottság vezetője kiemelte, hogy a jövő évi ötkarikás játékok kvótáinak mintegy nyolcvan százaléka itt talál majd gazdára, ezért a vb szlogenje az, hogy Tokióba Szegeden keresztül vezet az út.
„Óriási dolog, hogy 2011 után ismét vendégül láthatjuk a világot. A kezdetektől élvezzük a kormány és a város támogatását, és sorra érkeztek a szponzorok is, köztük a névadó Nemzeti Közművek Zrt. A vb-re már rengeteg ország jelentkezett, akár már most ki lehetne tenni Szegedre a megtelt táblát” – fogalmazott az elnök.
Hozzátette: a kampányban szeretnék felidézni az elmúlt majdnem 80 évet, a kajak-kenu magyarországi történetét, a „sikersztori” részeként Kőbán, Gyulay és Vajda mellett szerephez jut majd többek között Hesz Mihály és Kovács Katalin is.
Szabó Tünde sportért felelős államtitkár kiemelte, hogy az elmúlt év nagyon sikeres volt és 2019 is mozgalmasnak ígérkezik, négy sportág világbajnokságának is otthont ad Magyarország.
„A szegedi kajak-kenu vb talán a sportág olimpiai ciklusának legfontosabb versenye lesz” – jelentette ki. Hangsúlyozta: az a cél, hogy az ország minél több jelentős sporteseménynek adjon otthont, ennek gazdasági hozadékai is vannak és fejlődik a sportinfrastruktúra is – ahogy most is óriási fejlesztés zajlik a Maty-éren -, ami garancia arra, hogy Magyarország a jövőben is többször lehet házigazda.
Hiezl Gábor, az NKM vezérigazgatója felidézte, hogy a vállalat nem először vállal ilyen szerepet, elkötelezett támogatója a hazai sportéletnek. „Számunkra óriási dolog, hogy névadó szponzorok lehetünk” – fogalmazott.
Hüttner Csaba szövetségi kapitány jelenleg a dél-afrikai edzőtáborban tartózkodik, távollétében Boros Gergely, az MKKSZ szakmai igazgatója számolt be a válogatott felkészüléséről. Mint elmondta, a téli szárazföldi munka a végéhez ért, most kezdődik a „kilométerek gyűjtése” a különböző meleg égövi táborokban.