A Tokiótól mindössze harminc kilométerre fekvő Szaitama az 1,2 millió fős lakosságával még éppen befér Japán tíz legnépesebb városa közé, és nagy múltra nem tekinthet vissza: három település összevonásával 2001-ben kapta meg a nevét, hivatalosan ekkor alapították. Így nem kis bravúr a városvezetéstől, hogy már egy férfikosárlabda-vb-t (2006) és két műkorcsolya-világbajnokságot is tető alá hozott, 2014 után mától újra itt lépnek jégre a földkerekség legjobbjai a vb-érmekért.
Az persze érthető, hogy Japánban népszerű a sportág, hiszen a legutóbbi két olimpián a férfiak versenyét Hanju Juzuru nyerte, és kedden az egész ország fellélegzett, amikor a 24 éves sportoló sajtótájékoztatóján bejelentette, hosszú kihagyása után tökéletes állapotban érzi magát. Hanjúnak év végi bokasérülése miatt a Grand Prix-döntőt és hazája bajnokságát is ki kellett hagynia.
A vb-n 43 ország versenyzői vesznek rész, a magyar színeket a nőknél Tóth Ivett (képünkön), jégtáncban pedig a Janovszkaja Anna, Lukács Ádám duó képviseli. A húszéves Tóth már az ötödik világbajnokságán szerepel, az eddigi legjobb eredménye a 2017-es 20. hely. A tavalyi olimpián a 23. helyen zárt, de az AC/DC zenéjére előadott egyedi produkciójával – szöges övben, bőrmellényben korcsolyázva – hatalmas rajongótáborra tett szert. Jégtánckettősünk második világbajnoksága előtt áll, és a tavalyi 27. helye után mindenképpen javítani szeretne. Lukácsék célja, hogy a ritmustáncban bekerüljenek a legjobb húszba, és akkor a kűrjüket is bemutathatnák.
A Nemzetközi Korcsolyázószövetség döntéshozói a vb előtt kijelölték a 2020-as rövid pályás gyorskorcsolya Eb házigazdáját, és eszerint jövőre Debrecen rendezheti meg a kontinensbajnokságot. Az Eb-nek január 24. és 26. között a Főnix Csarnok ad otthont, ahol 2013-ban világbajnokságot rendeztünk. A magyar válogatott januárban a hollandiai Dordrechtben lebonyolított Eb-n négy arannyal, négy ezüsttel és egy bronzzal az éremtábla első helyén végzett. Liu Shaolin Sándor összetettben és 1500 méteren, Liu Shaoang 500 méteren, valamint olimpiai bajnok férfiváltónk is címvédőként indulhat jövőre a cívisvárosban.