Dilemma elé állítja az újabb arany a Sepsit

Olyan örömmámorban ünnepelte kedden este a Sepsi Aréna közönsége kedvencei, a Sepsi-SIC női kosárlabdacsapatának zsinórban negyedik bajnoki címét, mint ahogyan csak egy sírból visszahozott győzelem után lehet ünnepelni. Székelyföld legeredményesebb együttese ugyanis az utolsó percben elért 59-56-os győzelemmel vívta ki a bajnoki címet a finálé mindent eldöntő, ötödik meccsén a Szatmárnémeti VSK ellen.

Két és fél ezer szurkoló tartotta fontosnak segíteni együttesét a mindent eldöntő mérkőzésen. Mindez elsősorban azért érdemel kiemelést, mert a román bajnokságban évek óta egyeduralkodó háromszéki csapat mellől a nézők az utóbbi időben kezdtek elszivárogni. Pedig mindössze annyi történt, hogy az emberek „beleuntak” a sikersorozatba, a 25-30 pontos győzelmekbe, az izgalommentességbe. A kedden befejeződött bajnokságban is csak a szatmárnémeti együttes késztette harcra a zöld-fehéreket, az egyetlen alapszakaszbeli vereséget is a Diósgyőrből ismert spanyol Miguel de ­Jesús López Alonso együttesétől szenvedték el a szentgyörgyiek. A Román Kupa döntőjében is ez a két csapat vívott hatalmas harcot, a partiumi csapat motivációjának felsrófolásához talán épp a kupadöntő hajrájában elszenvedett fájó vereség járulhatott hozzá jelentős mértékben.

A két együttes két-két, hazai pályán elért győzelem után érkezett a végső kanyarhoz. A meccset Zoran Mikes csapata kezdte jobban, de aztán egészen a hajráig a vendégek akarata érvényesült. A magyar bajnokságban is megfordult Demeter Nóra pontjaival zárkóztak fel a hazaiak, a győzelmet bebiztosító pontokat pedig büntetőből érte el Topuzovics.

Már a hatalmas ünneplést követő, hajnalig tartó buli során megfogalmazódott a hogyan tovább kérdése. A következő évek ugyanis ­egyaránt vízválasztónak ígérkeznek a Sepsi-SIC és szurkolótábora számára is. Mert természetesen a mégoly harmatos román bajnokság megnyerése is különös fegyvertény egy székelyföldi csapatnak, ám mit ér a siker nézők nélkül. Az érdeklődés lanyhulásának megállításához kétféle megoldás kínálkozik: olyan bombaerős csapatot összevásárolni, amely a nemzetközi kupaküzdelmekben is képes köröket menni, vagy egyre több saját nevelésű játékost beépíteni, ami révén valós tartalmat kapna a szurkolói identitástudat. Az elsőre nincs elegendő anyagi fedezet, a második pedig a csapat és tábora közötti kapcsolat igazi szakítópróbája lehet. Mégis az utóbbi ígérkezik a járhatóbb útnak, a folyamat megfelelő és következetes tudatosításával, amely segíthet abban, hogy a sikerek viszonylagos visszaszorulását is a helyén kezelje a publikum. Annak a perspektívájával, hogy közben a szeme láttára nő fel a saját, új csapata.