Az olimpiai és a világbajnokot is elkerülte a magyar női kézilabda-válogatott

A magyar női kézilabda-válogatott Romániával, Spanyolországgal, Kazahsztánnal, Szenegállal és Montenegróval került azonos csoportba a Japánban sorra kerülő decemberi olimpiai kvalifikációs világbajnokság sorsolásán.

Forrás: MTI2019. 06. 21. 14:21
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kim Rasmussen szövetségi kapitány csapata a második kalapból várta a pénteki, tokiói sorsolást, amelynek során a románokat kapta az első kalapból, így az olimpiai bajnok oroszokat, valamint a világ- és Európa-bajnok franciákat is elkerülte. A montenegróiakat a harmadik, a spanyolokat a negyedik, a szenegáliakat az ötödik, a kazahokat pedig a hatodik kalapból sorsolták a C csoportba.

A magyarok Szenegál és Kazahsztán csapatával még soha nem játszottak. A spanyolokkal 22 alkalommal találkoztak, hat döntetlen és öt vereség mellett 11-szer nyertek. A románok ellen 98 meccsen kilenc döntetlen, 33 vereség és 56 győzelem a mérleg. Montenegrót három vereség mellett négyszer sikerült legyőzni.

Minden csoportból az első három helyezett jut a középdöntőbe, onnan pedig az első két-két csapat kerül az elődöntőbe. A magyar együttes a középdöntőben a D csoport továbbjutóival találkozhat.

A magyarok az osztrák válogatott kétszeri legyőzésével jutottak ki a Japánban sorra kerülő tornára, amelyre november 30. és december 15. között kerül sor Kjúsú sziget három városában: Kumamotóban, Jacusiróban és Jamagában. Ez lesz a 24. női világbajnokság, és a 22., amelyen a magyar válogatott is részt vesz. Az idei lesz az utolsó vb, amelyen 24 csapat vesz részt, 2021-től már 32 tagú lesz a mezőny.

A házigazda Japán és az Európa-bajnok Franciaország mellett a világbajnok indulási jogot szerez a jövő évi, tokiói olimpiára, a 2-7. helyezettek pedig selejtezőt játszhatnak, akárcsak a legutóbbi Európa-bajnokság azon két legjobb csapata, amely a vb-n nem kerül a hét közé. A magyarok hetedik helye az Eb-n ilyen szempontból is értékes volt.

„Nem lehetünk elégedetlenek, örülök, hogy elkerültük az AB-ágat, azaz a két legerősebb csapatot, a franciákat és a norvégokat, valamint a stabil hollandokat, a dánokat, a mindig veszélyes szerbeket és a brazilokat is. Így ezekkel a csapatokkal leghamarabb a helyosztókon találkozhatunk” – nyilatkozta a magyar szövetség honlapján Kim Rasmussen. Hozzátette, a C csoportban mindegyik csapattal szemben van esélyük, ha jó napot fognak ki, akkor bárkit legyőzhetnek.

„Romániát ismerjük, igaz, új szövetségi kapitánnyal érkeznek a vb-re, Montenegróval mostanában sokat fogunk találkozni, hiszen az Eb-selejtezőkön is azonos csoportba kerültünk, Spanyolországot tavaly az Európa-bajnokságon biztosan győztük le, de ez nem téveszthet meg minket, nem számíthatunk könnyű meccsre” – sorolta a szövetségi kapitány.

A dán edző hangsúlyozta, ha középdöntőbe jutnak, jó teljesítmény esetén ott is képesek lehetnek legyőzni bármelyik riválisukat, ezért is fontos a világbajnokságig hátralévő idő, hogy tovább erősítsék a stabilitásukat.

A világbajnokság csoportbeosztása:

A: Hollandia, Norvégia, Szlovénia, Szerbia, Angola, Kuba

B: Franciaország, Dánia, Németország, Koreai Köztársaság, Brazília, Ausztrália

C: MAGYARORSZÁG, Románia, Spanyolország, Kazahsztán, Szenegál, Montenegró

D: Oroszország, Svédország, Japán, Argentína, Kína, Kongói DK

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.