Rafael Nadal saját rekordját tovább javítva 12-edszer nyerte meg a francia nyílt teniszbajnokság férfi egyes versenyét, mivel a vasárnapi döntőben legyőzte az osztrák Dominic Thiemet.
A volt világelső spanyol sztár tavaly egyedülálló bravúrként 11. diadalát aratta Párizsban, begyűjtve 17. Grand Slam-serlegét. Az idei salakszezonja ezzel együtt nem lett olyan fényes, mint a korábbiak: 11-szeres bajnokként „csak” az elődöntőig jutott Monte-Carlóban és Barcelonában, majd ötszörös győztesként Madridban is. Rómában aztán a világelső Novak Djokovic döntőbeli legyőzésével megtört a jég. A 33 éves salakkirály elképesztő, 92/2-es győzelmi mutatóval készült a döntőre a Roland Garroson, és idén mindössze egy szettet vesztett eddig a francia fővárosban.
A 25 éves Thiem fáradtabban érkezett a fináléra, mivel az eső miatt csak szombaton fejezte be maratoni, ötszettes elődöntőjét a világelső Novak Djokovic ellen.
Első GS-serlegének megszerzésében az is sarkallhatta, hogy 2016 óta ő győzte le a legtöbbször – négyszer – Nadalt salakon. Sikere esetén ő lehetett volna az osztrákok második Grand Slam-győztese Thomas Muster 1995-ös párizsi diadala után.
Ami kettejük egymás elleni mérlegét illeti, a mallorcai játékos 8-4-re vezetett, de idei egyetlen találkozójukat Thiem nyerte a barcelonai fináléban.
A tavalyi döntő „újrajátszásában” – akkor Nadal 6:4, 6:3, 6:2-re nyert – Thiem jutott először bréklabdához 2:2-nél, és a sokadik hosszú labdamenet végén el is vette a címvédő adogatását. Nadal azonban rögtön visszabrékelt, s a kimerítő ütésváltásokat jelezte, hogy 47 perc elteltével még csak 4:3 volt az állás. Innentől valamelyest felgyorsultak az események, mivel hat perccel később a stabilabb spanyol már szettelőnyben volt.
A folytatásban mindketten magabiztosabban szerváltak, Thiem – akinek a barátnője, Kristina Mladenovic néhány órával korábban páros bajnok lett Babos Tímeával – négy fogadógémben csak hat pontot hozott össze. A spanyolok olimpiai aranyérmese 5:6-nál váratlanul elbizonytalanodott, négy ütést is elrontott, így 1 óra 42 percnél ellenfele kiegyenlített.