Amikor kedd délután jó korán kiértem a Nambu egyetem uszodájába, a férfipóló-negyeddöntőkre, már befejeződött a Szerbia-Spanyolország parti. Megkérdeztem a mögöttem ülő amerikai kollégát, mi volt az eredmény. Tizenkettő-kilenc, mondta. Jól leverték a spanyolokat, jegyeztem meg. Nem ők kaptak ki, hanem a szerbek!
Persze, ha jobban megnézzük a legjobbjait – köztük szinte az egész magyarországi légiót – nélkülöző déli szomszédaink összeállítását, máris nem csodálkozunk annyira. Prlainovicstól Filipovicsig szinte minden nagyágyú otthon maradt pihenni a világliga megnyerése, és ezzel az olimpiai kvóta megszerzése után, az átlagéletkoruk 25 év.
A világbajnoki címvédő horvátoké harminc, de így is leverték 10-8-ra a németeket, így spanyol-horvát elődöntő lesz az egyik ágon.
A másikon a mieink a Montenegrót az útból eltakarító ausztrálokkal küzdöttek a négybe jutásért. A kezdés előtt Aaron Younger, az ellenfél csapatkapitánya tartott eligazítást a vízben társainak, számára nincs sok titok egy magyarok elleni meccsen, 2017-ben a Szolnokkal, idén az FTC-vel nyert Bajnokok Ligáját, de Joseph Kayesnek sem kell bemutatni Vámosékat, ő meg az OSC-ben pólózott hosszú ideig.
Sajnos, meg is látszott az ausztrálokon, hogy jól ismernek bennünket, 3-2-re ők vezettek, bár második góljánál Power feltűnően 2 méteren belül állt, de az orosz bírót ez nem érdekelte. Manhercz ravasz góllal hozta 3-3-ra az első negyedet.
Továbbra sem tudtunk elhúzni, mert bár Jansik Szilárd előnygóljával vezetést szereztünk, de ezt Edwards gyorsan kiegyenlítette, sőt, ugyanő centerből akciógólt is lőtt, a labda Nagy Viktor kezéről hullott be a kapunkba. Dennerley szinte mindent védett, a sérült Varga Dénes virtuozitása most nagyon hiányzott. Újabb ausztrál előny, Elvis Fatovic, a horvát edző időt kér, Roach pedig beveri, 4-6-nál már kezdett nagy lenni a baj. Főleg, hogy Zalánki fölébombázta a fórunkat, Bátori lövését pedig Dennerley megfogta. Semmi sem sikerült, még szerencse, hogy Edwards csavarját Nagy óriási bravúrral kiütötte. Vámos hozta közelebb az egyenlítéshez Märcz kapitány csapatát, 5-6-tal zárult a félidő, de fórban maradtunk.