A vasárnapi döntő simább győzelmet hozott, mint a pénteki elődöntő, amikor szoros meccsen csak két góllal, 29-27-re vertük az oroszokat. „Bízom benne, hogy nem ez volt a csúcsforma, az majd vasárnap jön el” – mondta pénteken Golovin Vlagyimir szövetségi edző. A vasárnap látottak alapján igaza lett.
A meccs elején még tapadtak a mieinkre a hollandok, de 5-4 után faképnél hagytuk őket, s 14-7-tel zártuk az első félidőt, amivel lényegében el is dőlt a mérkőzés. A második félidő elején ugyan jött a szinte törvényszerű rövidzárlat, de Herczeg Lili, mint az Eb során sokadszor, ismét szenzációsan védett, így a hollandok nem tudtak veszélyes közelségbe kerülni. A végére visszaállt a hétgólos különbség, a magyar csapat 27-20-ra győzött.
– Hat hetet dolgoztunk együtt, nagyon jó az erőnlétünk, nem véletlen, hogy a hollandok a végére elfáradtak. Nagyon örülök, hogy ezzel a korosztállyal is győzni tudtunk – értékelt Golovin Vlagyimir.
– Felemelő érzés – mondta „nagylányos” zavarában Herczeg Lili, miközben a közönség a nevét skandálta.

Fotó: Nemzeti Sport/Török Attila
A magyar női juniorválogatott eddig háromszor volt döntős az Eb-n, de 2002-ben, 2009-ben és 2013-ban is alulmaradt a fináléban. A siker értékét azonban talán még inkább abban ragadhatjuk meg, hogy a tavalyi vb-arany után ismét világversenyt nyertek a magyar lányok. Méghozzá az egyedüliként ismétlő Kácsor Grétát leszámítva teljesen másik kerettel, tehát egymást követő két korosztály, durván négy évfolyam is bővelkedik a tehetségekben. S ahogy a tavalyi győztesek közül Háfra Noémi, Klujber Katrin, Faluvégi Dorottya, Márton Gréta, Pásztor Noémi és Tóvízi Petra a felnőtt válogatottban is bemutatkozott, sőt Háfra és Klujber immár alapember, úgy a mostani csapatból is többen a nyomukba léphetnek. Néhány éven belül ezek a játékosok alkothatják a válogatott gerincét.
Mi mást mondhatnánk: csak így tovább, lányok!