Úgy tűnik, megvan a magyarázat arra, hogy Katie Ledecky vasárnap elszenvedte pályafutása első vereségét komoly nemzetközi versenyen, 400 métertől fölfelé. (Konkrétan a 400 méter gyorson, a 18 éves ausztrál Ariarne Titmustól úgy, hogy tőle merőben szokatlan módon az utolsó ötvenen az egész mezőny leggyengébb oidejét úszta.)
Kedd reggel ugyanis az amerikai csapatvezetés visszaléptette a 200 méter gyors előfutamától az ötszörös olimpiai és 14-szeres világbajnoknőt azzal az indokkal, hogy már július 17., az amerikai küldöttség megérkezése óta rosszul érzi magát, és szeretne az esti 1500-as döntőre összpontosítani. Aztán nem sokkal később jött az újabb hír: Ledecky a döntőben sem áll rajtkőre, nincs jól, és optimális forgatókönyv esetén legfeljebb a 4x200-as váltóban, esetleg 800 méter gyorson indul. Ez a fejlemény alaposan megnövelte Késely Ajna éremesélyeit az esti 1500-as döntőben.
Pillangózóinkkal nincs gond, szerencsére. Milák Kristóf a legjobb idővel, 1:54.18 perccel lépett tovább a középdöntőbe 200 méteren, hajszállal megelőzve a japán Daija Szetót, Kenderesi Tamás 1:56.82-vel, a tizenegyedik idővel. „Nyolcvan méternél nyeltem egy hatalmasat, húsz méteren át oxigénhiányos állapotban voltam, nem a levegővétellel voltam elfoglalva, hanem azzal, hogy visszaköhögjem a vizet. Aztán sikerült beleerősítenem, és beúsztam magam a középfutamba, bár eredetileg győzni gyerettem volna. A bal térdemben krónikusan szakadt az oldalszalag, ahogy hazaértünk, július 31-én meg is operálják, beépítenek egy mesterséges szalagot, mert ez így nem mehet tovább.” – mondta Kenderesi, aki az éjjel nem is tudott aludni, annyira fájt a feje a nyomasztóan párás levegőtől.
Milákkal mindig élmény a beszélgetés, ő aztán tényleg nem az elvárható, politikailag korrekt dumát nyomja.
„Erős úszás volt?! Dehogy... Jólesett. Fontos volt, hogy megverjem Szetót. Amikor megláttam a beosztást, és láttam, hogy mellettem van a japán, azt mondtam magamban, ez egy jó verseny lesz. Könnyed úszás volt, legalábbis nekem. Azért akarok a legjobb idővel továbblépni, mert a Dagályban is középen úszom, és a világversenyeken is ott szeretek úszni. Hogy mindig ilyen laza vagyok-e? Én, laza? Volt, hogy annyira izgultam a last call roomban, hogy majdnem összeestem...”