Melegszabály

Megan Rapinoe, az amerikai női labdarúgó-válogatott kulcsjátékosa, egyben csapatkapitánya a világbajnoki cím elhódítása után szükségesnek gondolta, hogy a nézetét világgá kürtölje.

epaselect epa07701695 USA's Megan Rapinoe celebrates after scoring during the final match between USA and Netherlands at the FIFA Women's World Cup 2019 in Lyon, France, 07 July 2019. EPA/IAN LANGSDON Fotó: IAN LANGSDON Forrás: MTI/EPA/IAN LANGSDON

„Már megvitattuk. A tudomány az tudomány. A melegek szabálya.” Megan Rapinoe, az amerikai női labdarúgó-válogatott kulcsjátékosa, egyben csapatkapitánya a világbajnoki cím elhódítása után ismét szükségesnek gondolta, hogy a nézetét világgá kürtölje a Twitteren. Hogy mi is a melegek szabálya? „Melegek nélkül nem nyerhetsz (világ)bajnokságot” – ahogy azzal Rapinoe-t idézve hetek óta tele van a világsajtó. Ismételjük meg: ez még csak nem is vélemény, hanem egyenesen tudomány. Ezekért a mondatokért a liberális sajtó Budapesttől New Yorkig, Sydney-től Torontóig az egekbe emeli a játékost, és a lapok szégyenérzet nélkül, sőt büszkén számbaveszik, hány leszbikus is van az amerikai válogatottban.

Most képzeljük el, hogy a vert mezőny csapataiból valaki azt találná posztolni: „Melegekkel nem lehet nyerni. Ez maga a tudomány. A melegek szabálya”, s meg is nevezné a csapaton belül a leszbikusokat, akik miatt nem lehet. Az maga lenne a botrány. S kirekesztés, természetesen, ami azonnal a nemzetközi szövetség, a FIFA büntetését vonná maga után.

De Megan Rapinoe-nak, a leszbikus labdarúgónak ezt is szabad, aki persze anno az amerikai himnusz alatt átvette a térdelős módit, s a vb alatt megüzente Donald Trumpnak: ha megnyerik a tornát, akkor sem megy el fogadásra a „kib…tt Fehér Házba”.

Ne keverjünk politikát a sportba! – cseng a fülemben az álszent liberális szólam. Mármint mi, konzervatívok, heterók, nacionalisták ne keverjünk, mert az egyrészt a liberálisok, másrészt az angolul „queer”-eknek nevezett furcsa nemi identitásúak (amit ilyen tömören egyetlen magyar szóval sem lehet visszaadni) bejáratott külön joga. A szokásos kettős mérce, nincs új a nap alatt a hanyatló nyugati civilizációban, állapíthatjuk meg sokadszorra. De ezt – legyünk liberálisok! – csak mi gondoljuk így. Egyik kollégám mesélte, hogy cserediákprogram keretében futballrajongó francia lányt láttak vendégül. Nosza, kivitték egy Fradi-meccsre, ahol a szurkolók mérgükben – ne szépítsük – „lebuzizták” az ellenfelet. A francia lány megkérdezte, mit mondanak. Lefordították neki, mire visszakérdezett: az miért baj?

Tényleg, miért? Azért, mert ha már a női futball-világbajnokságtól jutottunk el idáig, a „melegszabály” felülír minden normális eszmecserét arról, hol is tart a női labdarúgás. Rapinoe és társaik ugyanis azt is kifogásolják, hogy megalázóan kevés a pénz a női fociban a férfihoz képest. Mielőtt hahotázásban törnénk ki, intő és élő példaként ott van az egykor kínosan „fehér” sportág, a tenisz, ahol már évek óta egyenlőek a férfi- és a női pénzdíjak, sőt a nők kevesebb munkával keresnek ugyanannyit, hiszen az ő meccseik csak két nyert szettre mennek; arról már nem is szólva, hogy a Federer–Djokovics-meccs­nek biztosan nagyobb a nézettsége, mint a Barthy–Muguruza partinak.

Magyarországon a női foci még gyerekcipőben jár, pedig világméretekben akár az igazolt játékosok számát, akár a benne lévő pénzt, akár az érdeklődést tekintve a labdarúgás ma már a nők körében is az első számú sportágnak tekinthető. Magyarországnak ez egyszerre lehetőség és kihívás – mint a friss hírek bizonyítják, nem csak sportszakmai értelemben.

Forró téma, de talán mégsem feltétlenül meleg pálya.