Hasznos vereségek

A vereség valóban nem jó, de olykor ez nem számít. A tapasztalat fontosabb lehet, akkor, amikor tényleg nagyon kell majd a győzelem.

A vereség nem jó. Ez nem nagy felfedezés, aki valaha csak háztömbszinten is vetélkedett, az tudja, mennyire rossz érzés vesztesen elhagyni a pályát. Az is régi közhely, hogy a sportban minden a győzelemről szól, minden más csak magyarázkodás, a vesztes kifogásainak a szánalmas sorolása, de aki ezt komolyan vallja, az meglehetősen járatlan a profi sport világában.

Veszíteni persze tényleg sohasem jó, de a kép a leggyakrabban jóval árnyaltabb annál, mint hogy vannak győztesek és vesztesek. Itt van például a férfi-kosárlabdaválogatott, amely ebben a hónapban két nemzetközi tornán vett részt, öt meccset játszott, és ezekből négyet elveszített. Nem fényes mérleg, de ne felejtsük: mostanáig a csapatot meg sem hívták az ilyen rangos tornákra. Krétán és Hamburgban is olyan válogatottak szerepeltek – Görögország, Irán, illetve Németország, Csehország, Lengyelország –, amelyek részt vesznek a jövő hét végén kezdődő vb-n, csak a magyar jelentett kivételt, ám az utóbbi három évben olyan tekintélyt szerzett magának, hogy a szervezők méltó ellenfélnek ítélték meg.

Igaz, egyelőre a felkészüléshez, ám ez is valami. Olyan játékosok álltak szemben a magyarokkal, mint például a Görög Szörnynek becézett a legutóbbi NBA-szezon alapszakaszának az MVP-je, vagy az ugyancsak az NBA-ben sztár német Dennis Schröder és cseh Tomas Satoransky – mi ma nem tudunk felvonultatni ilyen kaliberű kosárlabdázókat.

Nem csak ilyeneket: nem volt ott a csapatban Vojvoda Dávid, Rosco Allen, Hamburgban hiányzott Benke Szilárd és Golomán György is – és a válogatott így sem vallott szégyent. Sőt, Lengyelországot le is győzte, a hamburgi négyes tornán kiharcolta a harmadik helyet. A kosárlabda nem futball, itt ritkák a felkészülési meccsek, ezért is volt jó ötlet elfogadni a meghívást ezekre a tornákra a legjobbak nélkül is a roppant erős ellenfelekkel szemben. Ezek a játékosok csak a selejtezőkön találkoznak a sportág európai elitjének a színvonalával, nem ártott most újabb ízelítőt kapni belőle.

Azaz, a vereség valóban nem jó, de olykor ez nem számít. A tapasztalat fontosabb lehet, akkor, amikor tényleg nagyon kell majd a győzelem.