„A selejtezősorozat kezdete előtt olvastam a horvát edző nyilatkozatát, hogy ők a favoritok a csoportban, és a második helyért Wales és Szlovákia fog harcolni. A magyarokkal egyáltalán nem számoltak, és lám, a magyarok legyőzték őket. Mi is abból a meccsből akarunk kiindulni. A magyarok megmutatták, mi működhet a horvátok ellen.” Ez a számunkra fölöttébb hízelgő nyilatkozat Pavel Hapaltól, a szlovákok szövetségi kapitányától hangzott el, amikor kijelölte keretét a horvátok elleni, ma esti összecsapásra. A helyszín a német Felix Brych játékvezetése mellett a nagyszombati Anton Malatinsky Stadion, ugyanaz az aréna, ahol március 21-én, a selejtezősorozat nyitányán Szlovákia eddigi egyetlen vereségét mérte (2-0) Magyarországra.
Az eredmények úgy alakultak, hogy a vereség egyik félnek sem engedhető meg ma este, hiszen a horvátoknak és a szlovákoknak is becsúszott már egy kudarc. Zlatko Dalic, a vendégek szakvezetője küzd a komolyabb gondokkal, Ivan Rakitic játékára nem számíthat, mert a rutinos középpályás helyzete még tisztázatlan a Barcelonánál, lelkileg nem áll készen a játékra a válogatottban. Két további sztár, Mateo Kovacic (Chelsea) és a csapatkapitány Luka Modric (Real Madrid) sem teljesen egészséges, bár utóbbi játékát biztosra veszi a horvát sajtó. Mellette Marcelo Brozovic (Inter) és Nikola Vlasic (CSZKA) alkothatja a középpályás triót.
A házigazdánál előtérbe kerülhet a dunaszerdahelyi illetőségű Bénes László játéka. A Borussia Mönchengladbach középpályása – aki történetesen szeptember 9-én, a magyar–szlovák napján tölti be a huszonkettőt, pontosan akkor, amikor Marco Rossi az ötvenötöt – klubja mindhárom bajnokiján játszott a Bundesligában, és két gólpasszal jeleskedett. Bénes eddig kétszer lépett pályára a szlovák válogatottban, 2017 júniusában, még Ján Kozák kapitánysága idején egy vilniusi vb-selejtezőn az utolsó percre állt be, majd idén májusban a Jordánia elleni barátságos meccsen kapott fél órát Pavel Hapaltól.

Fotó: Bach Máté
Most mindent megtesz azért, hogy a horvátok vagy a magyarok ellen is lehetőséget kapjon. „Az esély mindig megvan. Csinálom a dolgom, minden edzésen kiadom magamból a maximumot. Örülök, hogy játszom a klubomban is, mert ez is hozzájárulhat, hogy a válogatottban is esélyt kapjak az edzőtől” – mondta Bénes a pozsonyi Új Szónak.