Felértékelődött, hogy válogatottunk ősszel a Nemzetek Ligája (NL) C divíziójában a csoportjában másodikként zárt a finnek mögött. Amihez persze az is kellett, hogy a görögök az utolsó fordulóban Athénban egy öngóllal kikapjanak az észtektől. Így az NL végső sorrendjében elfoglalt 31. helyünknek és az Eb-selejtezők alakulásának köszönhetően kaptunk még egy esélyt, hogy kijussunk az Európa-bajnokságra. A pótselejtezőn tizenhat csapat lesz érdekelt. A négy liga rájátszása nem oda-visszavágós rendszerű, elődöntőket és döntőket rendeznek. Az első találkozókon a Nemzetek Ligájában előrébb végzett csapatok a házigazdák, azt pedig ma kisorsolják, hogy a döntőket mely ágak győztesei rendezhetik.

Ronnie O’Sullivan is ledöbbent, döntőfrém és tovább él a Crucible-átok
A címvédő Kyren Wilson 6-2-es vezetésről kapott ki a kínai Lei Pej-fantól a sznúker-világbajnokság első fordulójában.