Izgalmas kérdések csak a D jelű csoportban maradtak a hétfői játéknapra. Itt Svájc, Írország és Dánia is reménykedhetett a továbbjutásban, bár Svájcét akár borítékolni is lehetett, hiszen Gibraltár vendége volt. A helvétek 6-1-re nyertek idegenben, és ezzel csoportelsőként váltak a jövő nyári Európa-bajnokság biztos résztvevőivé. A másik két aspiráns egymás ellen játszott Dublinban, az íreknek csak a győzelem hozhatott üdvösséget, a dánoknak ehhez elegendő volt a döntetlen, és az 1-1-es végeredmény így őket repítette a kontinenstorna mezőnyébe, Írország pedig a pótselejtezők pénteki sorsolását várja.
Ezzel csak egyetlen hely maradt üresen Magyarország, Wales vagy Szlovákia számára – ez lapzártánk után dőlt el. Hétfőn a többi csoportban a továbbjutást tekintve tét nélkül léptek pályára a csapatok, és a nyolc mérkőzésen összesen 36 gól született, amely kiváló, 4,5-es átlagot jelent. Ez elsősorban az olaszoknak köszönhető, akik egymaguk kilencszer találtak az áldozati bárány szerepét betöltő örmények kapujába – egy becsületgóllal ők is hozzájárultak a bő terméshez –, a taljánok találatain ráadásul hét játékos osztozott. Olaszország százszázalékosan zárta a selejtezőket, története során ez először sikerült neki, s némi kárpótlást jelent a 2018-as vb-ért, amelyről az olaszok lemaradtak.

Fotó: Reuters
A spanyolok a tíz meccsükön összesen négy pontot vesztettek, és roppant termékenyek voltak, az utóbbi hat meccsükön Roberto Moreno irányításával kereken hússzor mattolták a soros ellenfelek védelmeit. Ennek és a biztos csoportgyőzelem ismeretében különösen meglepő, hogy a románok hétfői 5-0-s kiütése után Moreno könnyes szemmel elköszönt a játékosaitól, bejelentve, hogy nem folytatja a munkát szövetségi kapitányként. A 42 éves katalán edző a sajtónak nem is nyilatkozott. A Marca a sejtelmes Teljes válság címmel jelent meg tegnap. Az eset hátterében az áll, hogy az Eb-n már ismét Luis Enrique ül majd a spanyol válogatott kispadján. Enrique a nyár elején mondott le váratlanul a posztjáról, de utóbb mindenki megértette, hogy miért: két hónappal később meghalt a 9 éves kislánya. Roberto Moreno már akkor jelezte, hogy ha Enrique készen áll a visszatérésre, ő örömmel át-, helyesebben visszaadja neki a helyét. Ez történik most, csak éppen öröm nélkül.