Vasárnap három olyan csapat is pályára lépett a Premier League-ben, amelyek esélyesek a BL-helyek valamelyikének megszerzésére. S mivel mindhárom győzött, sokat nem változott a helyzet az élcsoportban; a Liverpool tizenhárom pontos előnye történelmileg behozhatatlan, mivel ekkora különbséget még egyetlen csapat sem tékozolt el az angol futball élvonalában. Pláne, hogy az a tizenhárom akár tizenhatra is dagadhat, amennyiben a Vörösök behúzzák a klubvilágbajnokság miatt elhalasztott meccsüket.
A Wolverhampton elleni hazai találkozó nem volt sétagalopp, amin nem is csodálkozhatunk, hiszen három nappal korábban a Farkasok 0-2-ről talpra állva 3-2-re leverték a címvédő Manchester Cityt. Az egyetlen hazai gólt a 42. percben Sadio Mané (képünkön) szerezte, miután Virgil van Dijk 60 méteres átadását Adam Lallana vállal odatette a szenegáli csatár elé. Kívülről úgy tűnt, az a váll akár felkar is lehetett, ezért a bíró VAR-t kért, de a lassítás igazolta, hogy az bizony váll volt és nem kéz.
Aztán még egyszer VARiált a játékvezető, amikor három perccel később a Wolves egyenlítő gólját érvénytelenítette. Pedro Neto szabályosnak tűnő találatát pedig azért törölte, mert az előkészítés során Jonny lesre futott. Ezen Nuno Espírito Santo, a vendégek São Tomé és Principéből származó menedzsere annyira felhúzta magát, hogy kicsikart egy sárga lapot Anthony Taylor játékvezetőtől. Mindez nem változtatott a tényen, miszerint március óta 84 pontból 82-t szerzett meg a Liverpool, s január eleje óta veretlen a Premier League-ben. További statisztika: sorozatban ötven meccsen nem kapott ki a csapat az Anfielden.
A rekordot José Mourinho Chelsea-je tartja 86 meccses hazai veretlenségi szériájával 2004 és 2008 között. Jürgen Klopp ismét elsütötte a szokásos hiperóvatos szöveget, miszerint „a bajnokságokat nem decemberben nyerik meg”, olybá tűnik, ő már csak akkor kezd ünnepelni, amikor matematikailag is biztos lesz a Vörösök első Premier League-titulusa – harminc éve voltak legutóbb bajnokok, de az még nem a PL volt.