„Több könyvet már nem írsz, mert különben elköltözöm itthonról!” A szerző elmondása szerint ezekkel a szavakkal fenyegette meg a felesége, amikor szóba került, hogy talán nem a Dömötör Zoltánról most megjelent könyve (Lőj, lőj, lőj! Dömötör lőj... GÓL!) lesz az utolsó. Pedig kár lenne, ha kollégánk, Jocha Károly letenné a tollat, mert az eddigi hét műve hiánypótló volt.
A minap elhunyt olimpiai bajnok pólósról írt kötet keletkezéstörténetéről tudni kell, hogy amikor a szerző nekifogott a legendás vízilabdázóról szóló könyv megírásának, még senki sem gondolta, hogy a fantasztikus bal kéz gazdája nem éri meg a kiadvány megjelenését. Pedig sajnos így történt…
– A magyar sportújságírás szürke, roppant szorgalmas eminenciása Karcsi – méltatta a szerzőt Schmitt Pál, a MOB korábbi elnöke, volt köztársasági elnök, maga is kétszeres olimpiai bajnok. Dömötörről találó megállapítást tett: ő volt az úszók között a legjobb pólós, a pólósok között a legjobb úszó.
A szerző felhívta a figyelmet az egykori KSI-edző fantasztikus munkájára: nem kevesebb mint nyolc olimpiai bajnok pólós került ki Dömötör keze alól. S hogy mennyire szerették ezt az „áldott jó embert” a sporttársai, arra bizonyság: Balczó Andrástól Tatai Tiboron át Foltán Lászlóig olimpiai bajnokok tucatjai voltak jelen a könyv bemutatóján, amely a Magyar Sportújságírók Szövetsége Nagy Béla programjának támogatásával készült.