Nem kezdődött jól számunkra a szerdai melbourne-i program, mert a 14-es pálya első mérkőzésén Babos Tímea bántóan simán, 6:3, 6:2-re kikapott a női egyes első fordulójában. Tény, hogy legyőzője, a csupán 18 éves Iga Świątek előrébb áll a világranglistán, az 56. helyet foglalja el, míg Babos 88., de a látottaknál jóval nagyobb ellenállásra számítottunk tőle. Honfitársunk rögtön a mérkőzés elején elveszítette az adogatást, és a folytatásban esélye sem volt visszabrékelni, a második szettben pedig 4:0-s hátrányba került, és innen nem volt visszaút. Arról persze szó nincs, hogy Babos ezzel csomagolhatott is, jó ideje őt már párosjátékosnak tekinthetjük, ebben a műfajban háromszoros világbajnok, a francia Kristina Mladenoviccsal tavaly megnyerték a Roland Garrost, az Australian Openen pedig döntőt játszottak. A 64 között a Dalila Jakupović, Raluca Olaru szlovén, román egység ellen bemutatkozó Babosékat a második helyen emelték ki Melbourne-ben, és Mladenovic is teljes erővel a párosra koncentrálhat, mert egyesben ő is elvérzett az első fordulóban.
A férfiaknál viszont a világranglista 67. helyén álló Fucsovics Márton már a második körön is túl van. Megragadta az esélyét, hogy az első körben legyőzte a kanadai Denis Shapovalovot (13.), így „megörökölte” az ágát: mondhatjuk, hogy tegnap könnyedén bánt el a 18 éves olasz Jannik Sinnerrel (82.), 6:4, 6:4, 6:3-ra verte a tavalyi U21-es világbajnokság győztesét. Fucsovics igazából egyszer kerül kisebb pácba, a harmadik szettben az első két játékot az olasz fiú nyerte, de 0:2-ről 4:3-re alakult az eredmény, a szett vége pedig megint sima ügy lett.
Fucsovics a diadal után a pálya szélén boldogan fogadta a magyar szurkolók gratulációját, majd mindenkivel lepacsizott és fotózkodott.
– Remekül sikerült felkészülni Jannikból, kicsit magamra ismertem benne, mert tizennyolc évesen én is próbáltam leütni az ellenfelet a pályáról és nagy nyerőket ütni. Most, lassan huszonnyolc éves fejjel már máshogy gondolkodom, próbáltam variálni a játékot, a nagy szélben minél több első szervát beütni, és felnőttesen játszani. A húszéves Shapovalov elleni első körös győzelmem után elhittem, hogy meg tudom verni ezeket a fiatal játékosokat, mindkettejük ellen azt éreztem, hogy én vagyok a nagyfiú, és meg kell mutatnom nekik – nyilatkozta Fucsovics Márton, aki elmondta még, hogy sokat segítettek neki a magyar szurkolók, és a sok „Hajrá, Marci!”-tól szinte hazai pályán érezte magát.