A két csapat hetedik alkalommal találkozott egymással, öt magyar siker mellett ez volt a második portugál győzelem.
A magyar válogatott Oroszország és Izland legyőzése, illetve az olimpiai és világbajnok Dánia elleni döntetlen után csoportgyőztesként, a maximális két ponttal jutott a középdöntőbe, ahol legyőzte Szlovéniát, és kikapott a legutóbbi két világbajnokságon egyaránt ezüstérmes Norvégiától, valamint Svédországtól és Portugáliától.
később:
Norvégia-Szlovénia 18.15
Izland-Svédország 20.30
„Ha lett volna időnk felkészülni, akkor más a végeredmény a portugálok ellen…”
Az erejével teljesen elkészülő magyar férfi kézilabda-válogatott a Portugália elleni 34-26-os vereséggel zárta az Európa-bajnokságot, s ezzel eldőlt, hogy lemaradt az Eb-elődöntőről, valamint az olimpiai selejtezőn való részvételről. A játékosok már a jövőbe tekintenek, de érthetően csalódottak.
„Nem sikerült megvalósítani az álmainkat, de nagy élmény volt az Eb. Én bizakodó vagyok, mégpedig azért, mert ugyan előfordult, hogy gyengén játszottunk, de lélektelenül soha. És erre, valamint a győzelmeinkre lehet építeni” – mondta a csapat fiatal irányítója, Győri Mátyás.
Nagy László, a csapat edzője szintén a jövőbe tekintett, hangsúlyozva, hogy az idei Eb-n látott ma még fiatal, tapasztalatlan csapat majd a 2022-es Eb-re érhet össze. „Tapasztalatlan csapattal jöttünk, így is rengeteg játékosunk erőn felül teljesített, a határainkat feszegettük. Én büszke vagyok a kézilabdázóinkra. Nehéz így búcsúzni, miután evés közben jött meg az étvágy, de ez van, mennünk kell előre” – fogalmazott a korábbi kiváló átlövő.
Gulyás István szövetségi kapitány a fizikai kimerültséget nevezte meg a vereség okaként. „Nem találok rá jobb szót: elfogytunk. Szita Zoli kiválásával beszűkültek a lehetőségeink. Bebizonyosodott, hogy ennek a fiatal csapatnak sok ez a hét meccs, a végén a játékosok az erejük végén járták. Portugália megérdemelten nyert.”
A kapitányhoz kapcsolódott Balogh Zsolt véleménye is. „Az utolsó pillanatig küzdöttünk, és volt esélyünk bejutni az Eb-elődöntőbe. Még friss az élmény, ezért fáj is. De majd ha átértékeljük, rá fogunk jönni, hogy milyen nagy tettet vittünk véghez” – értékelt a tatabányai átlövő.
Ligetvári Patrik is a fizikai kimerültségre vezeti vissza a vereséget, ugyanakkor kiemelte, hogy ha lett volna elég idő a tisztességes felkészülésre, akkor bizonyosan más lett volna a végeredmény. „Egy passzal frissebbek, gyorsabbak voltak a portugálok, sajnos nem volt elég időnk felkészülni a hét a hat elleni játékukra. A fáradtság döntően befolyásolta a mérkőzésünket, korábban legtöbbször tudtunk újítani a második félidőben, ma sajnos ez nem sikerült. Ha lett volna időnk tisztességesen felkészülni, akkor más eredmény születik a portugálok ellen.”
(Szilágyi László)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!