Eredmény, középdöntő, 1. forduló, 1. csoport:

Fejbe rúgták és összeesett – sokkoló pillanatok Gazdag Dánielék meccsén + videó
Horrorsérüléssel ért véget a magyar válogatott futballista MLS-mérkőzése.
Eredmény, középdöntő, 1. forduló, 1. csoport:
FTC-Rail Cargo Hungaria – CSM Bucuresti (román) 33-23 (19-10)
Elsöprő kezdést produkált a Ferencváros, amely a 13. percben már 9-2-re vezetett. A két csapat támadójátéka és védekezése között egyaránt nagy különbség volt, a házigazdák rendkívül hatékonyan lőttek és keményen, pontosan védekeztek.
Az FTC minden posztról eredményes volt, ezzel széthúzta ellenfele védőfalát. Folyamatosan nőtt a különbség, és a bukarestiek a meccs harmadánál már másodszor kértek időt. Majd támadásban levitték a kapusukat, így létszámfölényes helyzetet teremtettek, de a magyar együttes néhányszor ezt is ki tudta használni. A románok 5-14-es állás után minden hazai gólra tudtak válaszolni, de így is kilencgólos hátrányban voltak a szünetben.
A második felvonásban sem változott a játék képe, Bíró Blanka továbbra is remekül védett, a Ferencváros pedig erre alapozva egy négyes gólsorozattal kezdett (23-10). A CSM Bucuresti a 49. perc után tudta csökkenteni hátrányát, ekkor a magyar játékosok fáradni látszottak, ám egy időkérés után új lendületet vettek, és végül tíz góllal nyertek.
A két csapat ötödik alkalommal találkozott, az FTC-nek négy vereség után először sikerült győznie.
A mezőny legeredményesebb játékosa Schatzl Nadine volt nyolc góllal. Csapattársai közül Klujber Katrin hétszer, Háfra Noémi ötször talált be. A vendégek közül Cristina Neagu hét, Andrea Lekic hat góllal zárt.
A Ferencváros jövő vasárnap a dán Esbjerg otthonában folytatja szereplését a BL középdöntőjében.
A csoport állása: 1. Metz HB (francia) 8 pont, 2. Esbjerg (dán) 6, 3. Vipers Kristiansand (norvég) 5 (151-150), 4. Rosztov-Don (orosz) 5 (126-125), 5. Ferencváros 3 (136-146), 6. CSM Bucuresti 3 (113-126)
vasárnap játsszák:
2. csoport: Győri Audi ETO KC-Brest Bretagne (francia) 19.00
Horrorsérüléssel ért véget a magyar válogatott futballista MLS-mérkőzése.
Egyelőre kérdéses, hogy folytatja-e a munkát a brazil válogatottnál.
A címvédőt csak megijeszteni tudták Wimbledonban, ezzel Rafael Nadalt is beérte egy statisztikában.
A bajnokcsapat négy kapuvédőt vitt magával ausztriai edzőtáborába, új klubjelöltjénél neves kihívója lehet.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.