Damoklész kardja a tőröző felett

Mohamed Aida az első magyar sportoló lehetne, aki hét olim­pián szerepel, s bár női tőrcsapatunk jelenleg kvótát érő helyen áll a kvalifikációs rangsorban, az UTE 43 éves vívónője – a fegyvernem utóbbi két és fél évtizedének legeredményesebb hazai reprezentánsa a világversenyeken szerzett 14 érmével – mégis távol van a tokiói részvételtől. Bár a világranglista és a hazai válogatási rangsor alapján is egyértelműen helye lenne a csapatban, a tavalyi a hazai vb után kikerült a négyesből.

Olykor heves indulatokat rejt el a vívósisak Fotó: MTI/Czagány Balázs

– A világbajnokságon a nyolc közé jutásért vívott, a Kanada elleni mérkőzés hatodik asszójában 6-0-ra veszített, elment a meccs, és utána Feczer Viktor vezetőedző feldúltan nyilatkozta, hogy senkitől sem lehet 6-0-ra kikapni. Azzal a vereséggel végleg a süllyesztőbe került?

– Jó kérdés. De erre csak Viktor tudja a választ.

– Ha a csapatnak nem is tagja, a válogatottal együtt készül, indul az egyéni világkupa- és GP-versenyeken, lett volna rá idő, hogy ezt megbeszéljék a szakvezetővel.

– Erről nem beszéltünk. Ő nem hozta fel a témát, én pedig nem mentem oda hozzá ezzel. Gondolkoztam rajta, hogy megkérdezem az esélyeimet, de aztán arra jutottam, hogy addig nincs értelme, amíg egyéniben nem tudok felmutatni egy jó eredményt. Megértem, hogy a válogatásnál szempont a fiatalítás, és nekem többet kell letennem az asztalra, mint a fiataloknak. Ha csak ugyanannyit nyújtok, akkor nem én kerülök be a csapatba.

– Éppenséggel valamivel többet nyújt, a magyarok közül a világranglistán csak Kreiss Fanni előzi meg, a hazai válogatási rangsorban pedig mögötte, Kondricz Katával holtversenyben a második-harmadik. Viszont előállt az a helyzet, hogy a csapat ön nélkül került olimpiai kvótát érő pozícióba.

– Kétségkívül ez a helyzet. St. Maurban negyedikek, Katowiczében hetedikek lettünk vagy lettek, nem is tudom, hogy mondjam ezt… Én csak szurkoltam, és persze sokkal jobb lett volna vívni. De mi mást tehetnék, beleadok apait-anyait, azon dolgozom, hogy visszakerüljek a csapatba. Szó nincs arról, hogy feladtam volna az álmaimat.

– Ha ott lenne Tokióban, akkor a hetedik olimpiáján szerepelhetne, első magyarként.

– Így igaz, de a csapat-összeállításnál ez végképp semmit nem számít. Az viszont talán számíthatna, ha most a hét végén a torinói egyéni Grand Prix-versenyen sikerülne bejutnom a legjobb nyolcba.

Olykor heves indulatokat rejt el a vívósisak
Fotó: MTI/Czagány Balázs

– Miként éli meg a helyzetét?

– Nem könnyű, hiszen ilyen szituá­cióban még soha nem voltam. Tőrözőként fura is ilyet mondani, de Damoklész kardja lebeg felettem.

– A rivalizálás mennyire érezhető a hangulaton a válogatottnál?

– Ha nem is mélyebb dolgokról, mindenkivel beszélek. Feszültség igazából tavaly tavasszal volt, persze akkor is amiatt, hogy ki kerül a csapatba. Nem tagadom, az a helyzet megviselt, és biztos vagyok benne, hogy utána emiatt is vívtam gyengébben a világbajnokságon. Nyomott a bizonyítási kényszer, és sokat őrlődtem, hogy vajon mennyi energia van még bennem. Sajnos az edzésmunkában néhány dologban rossz irányban mentem. Hiába voltam fizikálisan jó állapotban, ha közben lelassultam. Úgy érzem, most újra jó úton vagyok, összeállítottuk azt a munkát, amelyik élettanilag nekem megfelelő. Igazából csak apróságokon kellett változtatni, de ezek alapvetően meghatározzák a vívásomat.

– Ha nem jut ki az olimpiára, befejezi?

– A szerződésem az év végéig él az UTE-val, és egyébként sem szeretném az egyik napról a másikra abbahagyni. Szóval a decemberi országos bajnokságon biztosan vívni fogok. De most azért sem akarok a búcsúval foglalkozni, mert akkor hogyan tudnék a hét végi torinói Grand Prix-re koncentrálni, és arra, hogy visszakerüljek a csapatba? Most csak az jár a fejemben, hogyan tudnám a legjobb formámat nyújtani.