A csallóközi klub vezetősége nemcsak a javuló eredmények reményében szánta rá magát az edzőváltásra – a portugál Cristóvão a német Peter Hyballa helyét vette át –, hanem az akadémián pallérozódó fiatalok beépítését is elvárta az új trénertől. Ehhez képest a múlt hét végén, a Zsolna elleni 2-2 után a szurkolók már arról pusmogtak, közeleg az újabb edzőváltás.
A gondok már a felkészülési meccseken megmutatkoztak. A télen távozó néhány fontosabb játékos hiánya sem magyarázza a cseh második ligás brünni csapattól elszenvedett 5-0-s vereséget, de a többi meccsen sem látszott, mihez is akarna kezdeni a portugál mester. A bajnokság sem hozott változást. A DAC első három tavaszi mérkőzése egyaránt döntetlenre végződött, ráadásul az első kettő kifejezetten gyenge játékkal, amivel gyakorlatilag el is úszott az aranyérem, mert jelenleg már 14 pont a Slovan előnye a harmadik DAC előtt. Vasárnap, a második helyezett Zsolna elleni rangadón helyenként már volt formája a játéknak, a csapat el is húzott két góllal az első félidőben, de a másodikban mintha szétesett volna a Hélder által felépített rendszer, így a zsolnaiak ellen is csak döntetlenre futotta. Pedig ez a két pont még nagyon hiányozhat a második helyért zajló versenyben.
Ahogy bizonyára hiányozni fog a csapatból a múlt héten Lengyelországba szerződött Vida Kristopher is. A közönségkedvenc magyar támadó az őszi szezon házi gólkirályaként köszönt el a csapattól, minden bizonnyal nehezen pótolható űrt hagyva maga után. Vida a tavalyi lengyel bajnok Piast Gliwicéhez szerződött – nyilvánosságra nem hozott összegért cserébe. A csatár az ilyenkor szokásos, már csak műfaja miatt is semmitmondó nyilatkozattal búcsúzott Dunaszerdahelytől, megköszönve a szurkolóknak a három és fél évnyi támogatást. A távozásakor készített egyik interjúban arra is kitért, bízik benne, hogy a lengyel első ligából könnyebb lesz beverekednie magát a magyar válogatottba. Ez dunaszerdahelyi évei alatt egyszer sem sikerült neki, holott a szintén Dunaszerdahelyen játszó Kalmár Zsolt és Vida Máté az utóbbi időben rendszeresen kapott meghívót.