Nyáron beérné a példaképét

Legutóbb Balogh Gábornak sikerült az, amire Marosi Ádám feni a fogát. A Honvéd versenyzője Tokióban zsinórban a harmadik olimpián állna rajthoz, s a múlt hét végi kairói világkupa-győzelmével megüzente a mezőnynek: komolyak a szándékai. Marosi nem tudja, miért éppen Egyiptomban jött ki a lépés, hiszen mindig is benne volt a jó eredmény. Az évek során felhalmozott tudása jóval többre predesztinálja, mint a legutóbbi olimpián elért tizenkettedik helyezése.

2020. 03. 06. 15:06
Mindig is hitt magában, megvan a kellő önbizalma a versenyekhez Fotó: Mirkó István
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Marosi Ádám lekaszabolta a mezőnyt a múlt hétvégi kairói világkupaversenyen: 28 tussal kiemelkedett a többiek közül, utána pedig okosan tartotta a különbséget az üldözők előtt. A Honvéd versenyzője nem akármilyen mezőnyt utasított maga mögé, a közvetlen elit valamennyi tagja nevezett Kairóban. – Aki számít, az elindult Kairóban, csak az angol James Cook, a vb-ötödik Kasza Róbert és a már olimpiai kvótával rendelkező, jelenleg sérült Demeter Bence nem volt ott Egyiptomban. A 2017-es világbajnok, dél-koreai Jung Jinhwa viszont igen, de ő nem jutott a döntőbe. Hozzáteszem, a selejtező nekem is nyögvenyelősre sikeredett, de utána jól ment a vívás, és ezzel sikerült megalapozni a jó szereplést. Mikor felpattantam a dobogó legfelső fokára, valami spontán, artikulálatlan üvöltés tört fel belőlem. Remélem, senkit sem bántottam meg ezzel – mondta a Honvéd 35 éves versenyzője, aki összeszedett egy kisebb vírusos fertőzést az afrikai országban, így nem is edzett a kairói győzelme óta.

Mindig is hitt magában, megvan a kellő önbizalma a versenyekhez
Fotó: Mirkó István

A világ- és Európa-bajnok, Marosi tudja, hogy az utóbbi időben adós maradt a jó teljesítménnyel, még az sem lepte meg, hogy néhányan leírták a tavalyi budapesti vb és a januári budapesti fedettpályás világkupa-verseny után. – Egy-két újságíró azt adta a számba, hogy visszakaptam a hitemet. De ez nem igaz. Én mindig is hittem magamban, megvan az egészséges önbizalmam, és tudom, hogy az a tudás, amire szert tettem az utóbbi években, sokkal többre predesztinál, mint a legutóbbi olimpián elért tizenkettedik helyezésem. Amikor fut a szekér, észnél kell lennem: az utóbbi napokban sok SMS-t kaptam, hirtelen sok lett a barát, a jóakaró, aki eddig nem volt ott mellettem. Pedig én semmit sem változtam, ugyanaz az ember vagyok, aki itthon a vb-n és a világkupán versenyzett, akit leírtak – mondta lapunknak a 2009-es londoni vb és a 2013-as drzonkowi Eb egyéni aranyérmese. Marosi eltökélten hisz a tokiói szereplésben, és mindent elkövet, hogy fejtörést okozzon Martinek János szövetségi kapitánynak az egyéni indulók kihirdetése előtt. Egy nemzetből legfeljebb ketten indulhatnak az olimpián. Demeter Bence tavaly, az angliai Eb-n megszerezte a kvótát, Kasza Róbert, Kardos Bence és természetesen Marosi Ádám is harcol az olimpiai részvételért. A kvalifikációs időszak végén az öttusaszövetség elnöksége dönt az indulókról. A kairói első hellyel Marosi lépéselőnybe került a többiekkel szemben. – Messze még a vége. Három-négy hetente jönnek a versenyek. Legközelebb Szófiába utazunk, ahol egymás után két világkupaversenyt bonyolítanak le, majd jön a hazai viadal és a vk-döntő. Végül a mexikói Cancúnban rendezik a világbajnokságot, és ezzel fejeződik be a kvalifikációs időszak. Ha nem érezném magamban az erőt, nem is vállaltam volna a felkészülést. Továbbá jelentős motivációs tényező, hogy korábbi versenyzőtársam, nyugodtan mondhatom, példaképem, Balogh Gábor volt ez idáig az utolsó magyar öttusázó, aki három egymást követő olimpián is rajthoz állt. Jó lenne, ha én lennék a következő, azon vagyok, hogy London és Rió után Tokióban is elinduljak – vázolta a célokat a tapasztalt öttusázó.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.