Ahogy haladunk előre az időben, úgy szaporodik azon sportágak száma, amelyeknél az illetékes fórum döntött a szezon folytatásáról vagy éppen a lezárásáról. A hazai kosárlabdázók már hetek óta befejezettnek nyilvánították a csonka szezont, csütörtökön a kézilabda-szövetség elnöksége (később a röplabdaszövetség) is ugyanezt az álláspontot képviselte: semmisnek tekintette, törölte az évadot. Az MKSZ már határozott a nemzetközi kupainduló csapatokról, ebben is az előző kiírás végeredményét tekinti irányadónak.
– Elképzelhető, hogy lesznek, akik nem értenek egyet a döntéssel, de reményeim szerint megértik, hogy amennyiben egy szezon lejátszhatatlan, azaz nem lehet végeredményt hirdetni, akkor bajnokot, kieső és feljutó csapatot is nehéz megnevezni. A Siófok mellett még több olyan klub lehet, amely úgy érzi, hogy nem érvényesültek az érdekei – mondta lapunknak Novák András, a kézilabda-szövetség operatív igazgatója.
Siófokon nem repestek az örömtől. A döntés következményeként az első helyen zárt Győr mögött a második helyen álló csapat lemarad a Bajnokok Ligájáról, és az előző szezon ezüstérmese, a Ferencváros indulhat a BL-ben. – Ez nem fair – kürtölte világgá Facebook-oldalán Nerea Pena – aki tavaly nyáron a Fraditól igazolt Siófokra. Szikora Melinda is kesergett: „Szavakkal borzasztó nehéz leírni azt, hogy milyen érzések keringenek most bennem, hiszen úgy tűnik, minden erőfeszítés hiábavaló volt.”

Fotó: Mirkó István
A Ferencváros ügyvezető alelnöke, Nyíri Zoltán elfogadta az MKSZ döntését, hozzátette, hogy elhamarkodottnak tartja azt: nyáron elmarad az olimpia, akkor lehetett volna kézilabdázni – nyilatkozta a sportvezető a Sport TV-ben. Éles József kézilabdaklubjának a sirámai is elárasztották a közösségi média felületeit: a veszprémi férfi kiscsapat feljutó helyen állt, de a következő szezont ugyanúgy az NB I B-ben kezdi, mint a jelenlegit.
A férfiaknál salamoni döntés született: a Veszprém a veretlenségével, a Szeged a tabellán elfoglalt első helyével érvelt, az ő esetükben a bajnokság törlése a legkisebb rossz. – Mindenki számára elfogadható megoldás nem születhetett, ezért az MKSZ megpróbálta minimalizálni az érdeksérelmeket – Novák András észérvekkel próbált hatni, ami az ő helyzetében érthető, bár másokat nem vigasztal.