Visszakozott a Real Sociedad. A spanyol élvonalból a baszk együttes tervezte elsőként újrakezdeni az edzéseket, a nagy eseményt keddre harangozva be pénteki közleményében. Vasárnap késő este azonban a klub elállt a tervétől, és még csak új időpontot sem jelölt meg, ami nem csoda, hiszen Európában jelenleg Spanyolországban a legsúlyosabb a járványhelyzet. Az országban maradva Barcelona a következő állomás, ahol már hónapok óta megkezdődött a 2021. június 30-ára kiírt elnökválasztás kampánya. Februárban kiderült, hogy Josep María Bartomeu regnáló elnök felkérésére egy 13 Ventures nevű cég hamis profilokat készítve indított támadást a klubvezetés belső és külső, vélt és valós ellenségei ellen, akik között szerepel Lionel Messi, Gerard Pique, Xavi és Josep Guardiola is, ezzel párhuzamosan pedig magasztaló posztokkal igyekezett erősíteni a jelenlegi vezetés pozícióit.
Victor Font, aki már bejelentette, hogy indul majd az elnöki posztért, tegnap nyílt levelet írt a médiának és a klub tagjainak, amelyben a gazdasági csőd és az erkölcsi romlás veszélyére hívja fel a figyelmet. Szerinte a vezetőség tagjai hónapok óta szégyenteljes képet festenek a klubról, egyik súlyos botrány, vádaskodás és panasz követi a másikat, nem véletlen, hogy az igazgatósági tagok közül az elmúlt napokban hatan is hirtelen lemondtak. A Sport katalán újság pedig úgy tudja, hogy ha a nyáron nem sikerül visszahozni Barcelonába a brazil Neymart, akkor a Bayern München játékosa, Kingsley Coman érkezhet a Camp Nou-ba.
Angliában a többség elkötelezett a Premier League idényéből hátralévő fordulók lejátszása mellett, a jelenlegi állapot szerint a bajnokság április 30-ig szünetel. Itt a legfelkapottabb téma a Tottenham csatárának, Harry Kane-nek a sorsa, akiért állítólag a Juventus és a Real Madrid is bejelentkezett, de a Manchester United körüli források is megpendítették, hogy a válogatott támadó nagyon beleillene a klub filozófiájába. A hírek szerint a Tottenham 228 millió eurót remél legjobb játékosának az eladásából, azt viszont leszögezte, hogy angol csapat szóba sem jöhet vevőként. Az Arsenal vezetősége pedig bejelentette, a válság ellenére nem csökkenti a fizetéseket, de ennek feltételéül azt szabta, hogy a csapatnak Bajnokok Ligája-indulást jelentő helyen kell végeznie az idény végén.