Oszama bin Laden halála után is kísért.

Nem történt szenzáció: vereséggel kezdtünk a jégkorong-vb-n
Nem tudott meglepetést okozni Magyarország a herningi világbajnokság második napján, a németek könnyedén verték Majoross Gergely csapatát.
Oszama bin Laden halála után is kísért.
A roppant kínos helyzetbe keveredett Leeds United labdarúgócsapata jelezte, hogy eltávolította az egykori terroristavezér, Oszama bin Laden fotóját stadionjának a lelátójáról. A három hónapos szünetet követően Angliában zárt kapuk mögött rendezik meg a 2019/20-as szezon hátralévő meccseit. Az üres arénákba pedig több klub is azzal próbál némi életet lehelni, hogy szurkolóinak kinagyított fotóját ragasztja fel a székekre.
A Leedsnél 15 ezer rajongónak volt lehetősége, hogy képe kikerüljön az Elland Road lelátójára, amiért mindenkinek 25 fontot kellett fizetnie. Az akciót lelkesen fogadták az észak-angliai város együttesének hívei, a klub pedig ígéretének megfelelően felragasztotta a képeket az ülésekre. Az illetékesek viszont nem vették észre, hogy a 15 ezerből legalább egy ember biztosan nem a saját portréját küldte el, így keveredhetett a nézők közé az al-Kaida terrorszervezetet alapító Bin Laden, aki már 2011-ben meghalt.
A Leeds United számára nagyon kellemetlen hiba akkor derült ki, amikor a csapat egyik drukkere szerdán Twitter-oldalán „köszönte meg” a klubnak, hogy Bin Laden mellett van a fotója a stadionban. A gárda vezetői ezek után azonnal intézkedtek, leszedték a képet, egyúttal mindenkit biztosítottak róla, hogy többet nem fordulhat elő hasonló eset.
Nem a leedsi az első ilyen ügy, nemrég ugyanis egy ausztrál rögbibajnoki mérkőzésen „bújt meg” Harold Shipman brit sorozatgyilkos képe a drukkerfotók tengerében.
Nem tudott meglepetést okozni Magyarország a herningi világbajnokság második napján, a németek könnyedén verték Majoross Gergely csapatát.
Gulácsi Péter mindent kivédett, de ez is kevés volt a győzelemhez Brémában.
A Puskás Akadémia négyet lőtt a kieső helyen álló Debrecennek az NB I-ben.
Vasárnap a Liverpool az Arsenalt fogadja a Premier League 36. fordulójában.
Ezt elkapták a zsaruk: minden autós álma vált valóra – videó
„Milák Kristóf nem az a szabadságharcos, akinek sokan szeretnék beállítani”
Nagy a baj a Házasság első látásra gyönyörű szereplőjével
Orbán Viktor: Ukránpárti vezetőnek semmi keresnivalója a magyar hadsereg élén
Patikában is írhatnak fel ezentúl vényköteles gyógyszert
Bill Gates rendkívüli döntése: a teljes vagyonát visszaadja a társadalomnak – nem akar gazdagon meghalni
Tragédia: szívrohamban halt meg a válogatott kosárlabdázó
Borzalmas 11-est lőtt a Debrecen csatára, ezen is múlhat a csapat kiesése – videó
Havas Henrik örül, hogy nem Erdő Péter lett a pápa
Ez gyors volt! Máris kiderült mi áll Gyurcsány Ferenc lemondása mögött
Szoboszlai és Szalah mit csinált a Liverpool edzésén?! Ezt a klub sem titkolja el! + videó
Trump rendkívüli bejelentést tett a tűzszünetről
Nem tudott meglepetést okozni Magyarország a herningi világbajnokság második napján, a németek könnyedén verték Majoross Gergely csapatát.
Gulácsi Péter mindent kivédett, de ez is kevés volt a győzelemhez Brémában.
A Puskás Akadémia négyet lőtt a kieső helyen álló Debrecennek az NB I-ben.
Vasárnap a Liverpool az Arsenalt fogadja a Premier League 36. fordulójában.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.