Innentől kezdve már csak a Celticre koncentrál a Fradi + videó

Veretes múlttal rendelkező, de nem verhetetlen együttes vár a zöld fehérekre a BL-selejtező következő körében.

Juhász Attila
2020. 08. 20. 9:00
null
Fotó: Mirkó István
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mint ismert, a magyar bajnok Ferencváros labdarúgócsapata szerda este hazai pályán megnyerte egymeccses párharcát a svéd aranyérmes Djurgarden ellen a Bajnokok Ligája selejtezőjének 1. fordulójában.

A két Tokmac-góllal kivívott 2-0-s siker azt jelenti, hogy – ahogyan arról Szergej Rebrov a zöld fehérek vezetőedzője is beszélt a svéd együttes elleni zárt kapus összecsapást követően – a Fradinak innentől kezdve már a skót Celtic elleni csörtére kell koncentrálnia. Az izlandi KR együttesét tekintélyt parancsoló 6-0-val kiütő 1967-es BEK győztes elleni csatára ráadásul idegenben, a glasgowi Celtic parkban kerül majd sor, igaz a többi mérkőzéshez hasonlóan nézők nélkül.

Az FTC ukrán szakvezetője szerda este úgy fogalmazott, megtették az első lépést, egy kicsit még ünnepelhetnek, de csütörtöktől már a következő mérkőzésre készülnek.

Ne legyenek kétségeink, Szergej Rebrov a Celtic ellen is tisztességgel felkészíti majd csapatát
Fotó: Mirkó István

– A Celtic ellen nagyon komolyan fel kell készülnünk, de rajtunk nem lesz nyomás, a játékosoknak pedig hasonlóan kell felfogni a találkozót, mint tavaly a Dinamo Zagreb ellenit – nyilatkozta a mérkőzést közvetítő köztelevíziónak Szergej Rebrov.

A Djurgarden elleni párharcot duplájával gyakorlatilag egyedül eldöntő Tokmac Nguen az FTC médiájának kiemelte, az ilyen mérkőzések neki, és a klubnak is fontosak.

https://www.youtube.com/watch?time_continue=36&v=K_HytE3Nyuo&feature=emb_logo

Ami a budapesti zöld fehérek jövő heti BL-selejtezős ellenfelét illeti, a glasgowi Celtic Skóciában rekordbajnok, 51-szer végzett hazája pontvadászatának élén és veretes múltját az 1967-es BEK győzelem teszi még fényesebbé, emellett a BL elődjének számító sorozat 1969-70-es kiírásában is eljutottak a fináléig.

Az előző skót bajnokságot a koronavírus-járvány miatt félbeszakították, ám a Celtic akkora előnnyel – 13 pont – vezetett a városi rivális Rangers előtt, hogy nem lehetett kérdés, őket hirdetik ki bajnokként és így indulhatnak a BL kvalifikációs sorozatban.

Tavaly is ott kezdték szereplésüket, hogy aztán a Kolozsvár elleni egygólos különbséggel elbukott párharcot követően az Európa-ligában folytassák, ahol nemcsak bejutottak a csoportkörbe, de onnan első helyen kvalifikálták magukat az egyenes kieséses szakaszba, hogy aztán idén februárban – még a pandémia előtt – a Koppenhága tegyen pontot menetelésükre.

A Fradi jövő heti ellenfelének otthona, a glasgowi Celtic-park, ahol félelmetes szurkolói hangorkántól ezúttal nem kell tartani
Fotó: wikipédia

Idén ennél nyilvánvalóan messzebbre akar jutni a korábbi sokszoros északír-válogatott, Neil Lennon által irányított együttes, amely igazi nemzetközi alakulat, hiszen az augusztus 15-i állás szerinti keretükben görög, francia, izraeli, svájci, lengyel, elefántcsontparti, ausztrál, belga és norvég labdarúgó éppúgy található, mint ahogy ír, északír vagy holland is, és persze 10 skót.

Érdekes módon, ahogy a Fradinak, nekik is van egy Frimpongjuk, ám mivel a 19 éves Celtic-védő holland, a mieink 27 esztendős Abrahamja pedig ghánai, nyilvánvaló, hogy esetükben csak névazonosságról lehet szó.

A lényeg, hogy és ezt a KR elleni 6-0 is bizonyítja, nehéz ellenfél vár a Ferencvárosra, ráadásul idegenben és nézők nélkül, de Rebrov-mester elszántságát ismerve a magyar bajnokcsapat valóban mindent megtesz majd az újabb sikerért Glasgowban is és az eredetileg most szombatra kiírt DVTK elleni bajnoki elhalasztása is azt sejteti, hogy az FTC-nek idén is nagyon komoly tervei vannak a nemzetközi porondon.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.