Ez gyorsan ment! Varga Kevin, a Kasimpasa játékosa már a második törökországi tétmérkőzésén megszerezte első gólját.

Fotó: Kasimpasa/Instagram
Ez gyorsan ment! Varga Kevin, a Kasimpasa játékosa már a második törökországi tétmérkőzésén megszerezte első gólját.
A másodosztályba zuhant Debrecentől szeptember elején távozó magyar szélső balról befelé cselezett, majd a tizenhatoson belülre érve elemi erővel kilőtte a bal felső sarkot, így majd a találkozó végéig a 24 éves egyszeres magyar válogatott szélső góljával vezetett 1-0-ra a Kasimpasa a Rizespor elleni találkozón.
Varga Kevin végigjátszotta a meccset, de a 87. percben sárga lapot kapott. A Kasimpasa a hajrában szerzett még egy gólt, s végül 2-0-ra nyerte meg a bajnoki mérkőzést.
Nagy a harc és a versenyfutás a tabella elején és végén is
Igazi rangadót vívott az angol bajnok és a második helyezett Arsenal.
Győzelemmel zárta az Eb-selejtezőket a magyar férfi-kézilabdaválogatott.
Pedig a zöld-fehérek újabb győzelmükkel nagy lépést tettek a címvédés felé.
M44-es matrica – itt van minden, amit tudni érdemes
A Fradi edzője elvesztette az öltőzöt, aminek súlyosak a következményei
Fekete Dávid friss videóban mutatta meg súlyos betegen született kisfiát
Kemény üzenetet küldtek az amerikaiak a románoknak
Nincs kivétel, Szoboszlai Dominik csapata nem tarthatja meg a bajnoki kupát
Jól megdrágul itthon is a Disney+ – a magyar előfizetőknek is mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk
A Szoboszlaival balhézó Arda Güler újra üzent: „Gyalázol? Szétzúzlak!”
Gyászol Fernando Alonso
Az fájhat igazán Bognár Györgynek, amit Robbie Keane mondott
Gulácsi Péter mindent elveszített, Lőw Zsolttal nem beszél magyarul
Mi volt itt? Mbappé gyors duplája után a Barca szétcincálta a Realt
Megszólalt a pannonhalmi főapát a pápaválasztásról, szerinte ez a fő különbség Ferenc pápa és XIV. Leó között
Nagy a harc és a versenyfutás a tabella elején és végén is
Igazi rangadót vívott az angol bajnok és a második helyezett Arsenal.
Győzelemmel zárta az Eb-selejtezőket a magyar férfi-kézilabdaválogatott.
Pedig a zöld-fehérek újabb győzelmükkel nagy lépést tettek a címvédés felé.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.