– Jól ismerem személyesen, szerintem kezdeni fog, és mindent elkövet majd annak érdekében, hogy gólt szerezzen – tért ki külön Nikolics Nemanjára. – A szerbeknek szemernyi rossz érzésük sincs vele szemben, tudják, hogy annak idején szóba sem került, hogy szerb válogatott legyen. A többiekre is nagyon büszkék vagyunk, különösen Könyves Norbertre, Topolya szülöttére, aki remélhetőleg vasárnap bemutatkozik a magyar válogatottban. Nagy szó ez, erőt ad minden itteni fiatalnak.
Zsemberi János szerint háromesélyes a vasárnap esti mérkőzés.
– Sok múlik azon, ki rúgja az első gólt. Bulgáriában a Jóisten is úgy akarta, hogy minden kedvezően alakuljon, talán most is mellénk pártol a szerencse. A szerbek nagyot játszottak Norvégiában, ezért magabiztosak, s talán annyival esélyesebbek, hogy ők szerepelhetnek hazai pályán, igaz, zárt kapuk mögött, ezért ez nem olyan nagy előny.
Újra a nemzetközi porondra
A Topolya jelenleg csupán tizedik a szerb bajnokságban, de Zsemberi János szerint erre van magyarázat. – A nyáron megfiatalítottuk a csapatot, időbe telt, mire összeállt a társaság, de most már alakul a játékunk. Az őszi szezon végére szeretnénk feljönni az ötödik-hatodik helyre, hogy tavasszal már előrébb léphessünk. Az a célunk, hogy jövőre is kijussunk a nemzetközi porondra – beszélt a TSC-ről a klub elnöke.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!