A Sahtar Donyeck pazarul élt a lehetőségeivel. Az ukrán csapat nyolc koronavírusos és pár sérülés miatt kidőlt alapember nélkül az esélytelenek nyugalmával léphetett pályára a Real Madrid ideiglenes otthonában, mégis, az első félidőben leiskolázta nagy nevű ellenfelét: négyszer lőtt kapura, és abból három utat is talált a hálóba. Zinédine Zidane csapata pedig annyira érezte esélyességének a súlyát, hogy az első félidőben nem tudott kibújni alóla. A szünet után a spanyol bajnok összeszedte magát, egy gólra csökkentette a háromgólos hátrányát, de egyenlíteni már nem tudott. Igaz, a hajrában is betalált, ám a játékvezető les miatt nem adta meg az újabb gólt, így óriási meglepetésre 3-2-re nyert a Sahtar Madridban.
Érdekesség, hogy a Real Madrid először kapott ki házigazdaként ukrán klubtól, a Sahtar pedig az eddigi 26 spanyol csapat elleni Bajnokok Ligája meccséből ezzel együtt mindössze hatszor tudta győztesen elhagyni a pályát.
– Nagyon rossz pillanat ez számunkra – kesergett a lefújás után Zinedine Zidane. – Az egyetlen pozitívum, hogy a második félidőben megmutattuk, tudunk harcolni. A játékosaim most zavartak, ami érthető, hiszen ők bajnokok, és nem az ilyen vereségekhez szoktak hozzá. Az én feladatom, hogy megtaláljam a kiutat ebből a helyzetből.

Fotó: REUTERS/Juan Medina / Reuters
A horvát Luka Modric hatalmas gólt lőtt, azzal kezdte el a Real Madrid a felzárkózást az 54. percben, ám érthetően roppant csalódottan nyilatkozott:
– Nem voltunk ma jók. A szünet után már hiába javultunk fel, ez sem volt elég a pontszerzéshez. Együtt kell kilábalnunk ebből a helyzetből, komoly leckét kaptunk, de muszáj tovább lépnünk. Nem becsültük le a Sahtart, tudtuk, hogy erős csapatot látunk vendégül. A rossz kezdés és az első kapott gól megzavart minket, lehajtottuk a fejünket, amit nem szabadott volna, és az úgy is tanulságos, hogy a szünet utánra már összeszedtük magunkat.
A második madridi gól szerzője, Vnícius Júnior mindössze tizennégy másodperce volt a pályán, amikor a hálóba lőtte a labdát. Az eset rekord gyanús, de a húszéves brazil csatárt ez cseppet sem foglalkoztatta.