Torinóban napközben is kijárási korlátozás van a járványveszély miatt, de a belváros egyik nagy terén, a Piazza della Repubblicán ebből nem sokat érzékelünk. Ittlétünk alatt már hozzászoktunk, hogy a helyiek pont olyan olaszosan kezelik a járványügyi szabályokat, mint a közlekedésben a KRESZ előírásait, azaz puszta ajánlásként tekintenek rájuk. De ebben az esetben meg kell védenünk az embereket, akik jellemzően szatyorral a kezükben sétálnak a város többi részéhez képest nyüzsgő téren. Itt van ugyanis a piac, amelynek a látogatását a járvány sem akadályozhatja meg.
Három rendőr vadászkopóként tartja felügyelete alatt a teret. A gyümölcsökkel megpakolt sorok között járkálnak fel-alá, de inkább az árusokat tartják szemmel, nem a vásárlókat. Mellettünk is kérdés nélkül haladnak el, így a gondosan kitöltött papírokra ezúttal sincsen szükség, amelyek igazolják, hogy munkaügyben tartózkodunk a vörös zónában és az utcán.
Ha velünk nem is foglalkoznak a rendőrök, de a padkán üldögélő csellengőket, akik láthatóan céltalanul vannak a szabad levegőn, határozott szóval zavarják arrébb.
Olaszországban a futball sokaknak hasonlóan szent ügy, mint a vallás. Ennek is, annak is találkozunk a jeleivel a piacon. Itt legalább olyan természetesen hat, hogy a hentespult mellett hatalmas Jézus-szobor tornyosul, minthogy a sajtárus hófehér bódéját jókora Juventus-címer díszíti (persze a régi, nem az új). Sajnos nem találjuk meg a közös hangot az árussal, mert csak olaszul beszél, mi meg angolul próbálkozunk. Az egész piacon egyvalakit tudunk szóra bírni idegen nyelven, ő ráadásul pont Juventus-maszkot visel. – Tudom, hogy ma este meccs lesz és egy magyar csapat az ellenfél. Nem ismerem őket túl jól, de mindegy, ki érkezik ide, a Juventusnak nyernie kell – préselünk ki néhány szót az árusból a mélyinterjúnak nem nevezhető beszélgetésünk alatt.
Torinóban a Fradi
