A Diósgyőr játék nélkül megnyerte az Újpest elleni meccset

Az MLSZ hivatalosan is értesítette a két felet, hogy tudomásul veszi az Újpest bejelentését, amely szerint nem áll ki a DVTK elleni péntek esti bajnoki mérkőzésre, és a győzelemért járó három pontot a Diósgyőr kapja meg.

Magyar Nemzet
2020. 11. 06. 8:30
Stadion már van, a klubot kell újra felvirágoztatni
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Figyelembe véve, hogy az elmúlt másfél hétben milyen ütemben terjedt a csapatban a fertőzés, illetve mivel sem a halasztás, sem a 25-ös keret bővítése sem lehetséges az NB III-ban futballozó 2002. 01. 01 előtt született labdarúgókkal a vezetőség arra jutott, hogy nem kockáztatunk, nem állunk ki a Diósgyőr ellen pénteken. Sem az ellenfél csapatát, sem a még negatív játékosainkat, fiatalokat nem tehetjük ki ekkora veszélynek. A terjedést és továbbfertőződést csak így tudjuk megakadályozni.”

Azóta egyébként a Bp. Honvéd is hasonló helyzetbe került, a vírushelyzet miatt kérte a Budafokot a két csapat november 7-i, szombati mérkőzésének az elhalasztására, a BMTE péntekre ígért választ.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.