A december 3-án kezdődő női kézilabda Európa-bajnokság előtt az utolsó előtti felkészülési mérkőzését játszotta a magyar válogatott. Az ellenfél Svédország volt, a találkozó kisebb késéssel indult, mert bemelegítés közben az egyik kosárlabdapalánk üvege szétdurrant Trollhättanben az Älvhögsborg Arénában.
A Danyi Gábor, Elek Gábor kapitánypáros bemutatkozó mérkőzésén balkezes belső ember nélkül, a Tomori, Kovacsics, Háfra trióval kezdett a magyar válogatott, Tóvizi Petra volt a beálló, Lukács Viktória és Schatzl Nadine játszott a két szélen. A válogatott kapuját Szikora Melinda védte. Az első gólt Lukács szerezte a szélről. A nyolcadik percig csak a szél volt aktív, ekkor Háfra kígyózott át a svéd védelmen. Remekül zárt hátul a magyar védelem, Danyi Gábor felemelt kézzel tapsolt meg egy jó ütemű zárást, elől pedig a két szélsőre lehetett bízni a támadások befejezését. 7-2-es magyar előnnyel ért véget a első tíz perc. A svéd kapitány azonnal időt kért, s érdekes módon egy magyar előnynél kezdett magához térni a skandináv válogatott. Zsinórban két gólt szerzett. Ekkor már pályán volt a válogatott újonca, Helembai Fanni is. A magyar csapat lehorgonyzott kilenc gólnál, a svéd viszont felzárkózott, sőt a 22. percben ki is egyenlített. Keverte a lapokat a Danyi, Elek kapitánypáros, újabb újonc szállt be Tóth Eszter személyében, a tíz perces magyar gólcsendet a válogatottba hosszú idő után visszatérő Szöllősi-Zácsik Szandra szakította meg. De ez sem volt elég, kezdett állandósulni a kétgólos svéd előny. 14-12-es svéd vezetéssel zárult az első félidő.

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
Jól kezdődött a második játékrész: a Lukácsot váltó Faluvégi egyenlített, de nem tartott sokáig a magyar öröm. Petrén rögtön válaszolt, sőt Tomori kiállítása után még sikerült kivédekezni az emberhátrányt, de utána a mérkőzés során először három gólra duzzadt a svéd előny. Támadásban kicsit enerváltnak tűnt a csapat, a taktikai repertoár leszűkült a szélsőjátékra, az addig látott 17 magyar gólból 10 szélről született. A hatékony átlövőjáték hiányzott, Háfra néha-néha megrázta magát, de a többiek még erre sem voltak képesek. A Szikorát váltó Janurik sem tudott tartósan bravúrokat bemutatni. Újabb újonc kapott lehetőséget a válogatottban, a váci junior-világbajnok, Kácsor rögtön góllal kezdett. 23-22-es svéd előnynél kettős emberelőnybe került a magyar válogatott, és Faluvégi góljával ki is egyenlített a 49. percben, sőt Kácsor egész pályás találatával visszavette a vezetést a magyar csapat.