Jókor kapott pofonnak nevezte Didier Deschamps, hogy a francia válogatott szerdán 2-0-s vereséget szenvedett hazai pályán Finnországtól. Az persze egy tartalékos csapat volt, amit a legjobban az érzékeltetett, hogy a Portugália elleni Nemzetek Ligája-meccsre tíz helyen változtatott a kezdőben Deschamps. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy az egyetlen maradó Paul Pogba új csapattársakat kapott maga köré.
És mennyivel jobban működött így a francia válogatott! Ugyan a lisszaboni zárt kapus meccs első lövését Cristiano Ronaldo adta le a hatodik percben, miután lefordult a védőjéről, de Hugo Lloris védett, majd inkább francia helyzetek alakultak ki. Rögtön Ronaldo lökete után Kingsley Coman cselezte lövőhelyzetbe magát, ám Rui Patrício kapus a helyén volt. Az első igazán nagy helyzetre sem kellett sokat várni, a 11. percben Antoine Griezmann szép passzal hozta ziccerbe Anthony Martialt, a Manchester United támadója azonban a portugál kapus lábába lőtte a labdát.
Martial mesterhármast is elérhetett volna az első félidőben, ezután ugyanis még két nagy helyzete maradt ki. A 30. percben Griezmann szabadrúgása után Varane fejelte vissza a labdát Rabiot-nak, aki szép mozdulattal a kapu felé húzta a labdát, amibe Martial az ötösön belül fejelt bele, Patrício már verve volt, de ezúttal a kapufa védett helyette. A félidő hajrájában pedig Hernandez beadása után tette kapura a labdát becsúszva a MU franciája, azonban a portugál kapus reflexmozdulattal hárított.
Gól nélküli döntetlennel, közel azonos labdabirtoklási aránnyal és ugyanannyi kapura lövési kísérlettel vonultak szünetre a csapatok, de a helyzetek minősége alapján a franciák jártak közelebb a vezetéshez. Ahhoz, amit a szünet után nem sokkal meg is szereztek: szép kényszerítő után Rabiot tört be a portugál tizenhatoson belülre, a lövése után Patrício éppen Kanté elé ütötte ki a labdát, aki közelről a kapuba lőtt az 54. percben – 0-1.
A Chelsea védekező középpályása rögtön a második válogatott meccsén szerzett egy gólt, de azóta ez volt az első találata a nemzeti csapatban több mint négy év után. A folytatásban Portugália próbálkozott az egyenlítéssel, és két nagy lehetősége is akadt: előbb a 60. percben Lloris védése utána Fonte fejelt a kapufára, majd a 75. percben a Tottenham kapusa nagy bravúrral hatástalanította Moutinho nagy erejű löketét. Az eredmény már nem változott a végéig.