– Túl sok helyről túl sok információ érkezett a játékosokhoz – mondta a Nemzeti Sportnak a decemberi Eb-vel kapcsolatban Elek Gábor, aki a kézilabda-szövetség döntésének értelmében egyedüli szövetségi kapitányként dolgozik a jövőben. A korábbi társkapitány, Danyi Gábor edzőként segíti a munkáját.

Fotó: EPA/BO
– Mindketten felajánlottuk a másiknak, hogy ő legyen az első számú vezető. Többségben vannak a keretben a ferencvárosi játékosok, így végül ez volt a logikus döntés. Mindentől függetlenül jó barátságban vagyunk Gáborral, és maradunk is – tájékoztatott Elek Gábor.
Az új felállásban a „meccselés joga” a kapitányé, a segítői, Danyi Gábor és Görbicz Anita ugyanúgy segítenek neki a háttérmunkában, mint eddig. A márciusi olimpiai selejtező előtt nem lesz egy komplett hét a gyakorlásra. – Megpróbálunk beiktatni egy extra háromnapos edzőtábort, ami egyelőre úgy néz ki, hogy sikerül, igaz, az is egy hónappal a március közepi kvalifikáció előtt lesz, februárban. Az elmúlt évet megelőző esztendőkben a válogatottnál mindig rendelkezésre állt évi negyven-ötven nap a világversenyeken kívüli felkészülésre, tavaly nekünk úgy jutott összesen tizennyolc nap, hogy a vírus miatt öt napig nem is tudott együtt lenni a teljes keret. Csak hogy lássuk az arányokat... Ilyen rövid idő alatt átállítani az agyakat a klubmunkáról nem egyszerű. A célunk változatlan, kijutni Tokióba, ez nem lehet kérdés. Az az érdekünk, hogy a sűrű klubmenetrend mellett a válogatottra is fordítsunk időt – mondta a női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya.
A teljes interjút ITT lehet elolvasni.