Lékai Máté és Nagy Bence, a magyar válogatott játékosai elmondták, hangulatában teljesen más lesz ez az Európa-bajnokság, a telt házas Budapesti Multifunkcionális Sportcsarnok varázsa biztosan ösztönzőleg hat majd a csapatra, már csak azért is, mert a fővárosban ritkán játszottak válogatott mérkőzést.
– Nem kérdés, hogy karrierem csúcspontja lenne, ha ott lehetnék az arénában a hazai rendezésű Európa-bajnokságon – mondta Lékai Máté.
A több lépcsős jegyértékesítés első szakaszában a budapesti helyszínre nyíltak meg a jegyek, a magyar válogatott is itt játssza majd a csoportmérkőzéseit. Az elsőt január 13-án – erre a nyitónapra, az aréna hivatalos avatómérkőzésére külön napijegy is váltható, mellyel a mérkőzést megelőző extra programokon is részt lehet venni.
– A jegyértékesítés első szakaszában Budapestre koncentrálunk – fogalmazott dr. Bíró Szabolcs. – A nyitónapi jegyek mellett bérletet lehet vásárolni a budapesti csoportkörre, amellyel valamennyi csoportmérkőzés megtekinthető, az Európa-bajnokság záró hétvégéjére az éremcsatákkal, ezen kívül az igazán nagy kézilabdabarátoknak lehetősége nyílik bérletet vásárolni az összes budapesti Eb-találkozóra, benne természetesen a magyar válogatott mérkőzéseivel. A következő jegyértékesítési szakaszban, tavasszal nyitjuk majd meg a másik két rendezőváros, Szeged és Debrecen bérleteit, illetve a budapesti középdöntő bérleteit.
A napijegyek mellett elérhetőek az úgynevezett hospitality jegyek is, amelyek a legjobb kilátást biztosító helyekkel, catering szolgáltatással és meglepetés ajándékkal várják a szurkolókat.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!