Az NB I 21. fordulójában a Mezőkövesd–Ferencváros találkozón a hazai élvonal két legjobb formában levő csapata találkozik. A címvédő zöld-fehérek öt forduló óta veretlenek, és 16 pontos előnyük birtokában néznek vissza a mezőnyre. A tabellán hetedik kövesdiek veretlenségi szériája hétmeccses, és úgy gondolják, hogy a dobogó sincs beláthatatlan távolságra tőlük, az ötpontos hátrány ledolgozható. Főleg ha most is úgy játszanak a Fradi ellen, mint a két csapat legutóbbi mezőkövesdi meccsén, tavaly február 22-én: az első félidőben 73 (!) százalékban birtokolták a labdát, és alig telt el fél óra, egészen pontosan a 33. percben jártunk, amikor a Mezőkövesd már 3-0-ra vezetett, Karnyicki és Besirovic után Cseri is bevette Dibusz kapuját. Azon a meccsen még kint lehetett négyezer néző, és a Mezőkövesd kispadján Kuttor Attila ült, ma azonban már az egykori fradista Pintér Attila a főnök a matyóföldi kompániánál. Aki először irányíthatja csapatát korábbi együttese ellen, amióta novemberben másodszor kinevezték a Mezőkövesd vezetőedzőjének. (Pintér edzőként 2004-ben bajnoki címet és Magyar Kupát is nyert a Ferencvárossal.)

Fotó: Micheller Szilvia/Nemzeti Sport
– Az év egyik legnehezebb mérkőzése előtt állunk, a Ferencváros olyan erős kerettel rendelkezik, amely nemzetközi szinten is megállta a helyét. Minden posztra két azonos képességű labdarúgójuk van, nem is szeretnék külön kiemelni senkit közülük. De láthattuk a bajnoki mérkőzéseken, hogy ellenük is lehet meglepetést okozni. Úgy gondolom, hogy kellő alázattal és akarattal jó eredményre lehetünk képesek. A Ferencváros számomra nagyon kedves klub, ugyanakkor profi edzőnek tartom magam, nekem az a feladatom, hogy a jelenlegi csapatomat maximálisan felkészítsem a következő mérkőzésre, bárki is legyen az ellenfél – nyilatkozta Pintér Attila a Mezőkövesd honlapján.
A Ferencváros vezetőedzője, Szergej Rebrov a FradiMédiával osztotta meg gondolatait:
– Az Újpest és a Fehérvár elleni győzelem nagy önbizalmat adott a játékosoknak, ezen a két mérkőzésen megmutattuk, hogy mire vagyunk képesek. A Mezőkövesd esetében egy kemény, jól szervezett csapatról van szó. Jó játékosaik vannak, akik biztosan extra motivációval fognak pályára lépni ellenünk. Ellenük mindig nehéz mérkőzéseket szoktunk játszani, ez pedig most sem lesz másképp. Figyelnünk kell a helyzetkihasználásunkra, tiszta fejjel kell majd jó döntéseket hoznunk a kapu előtti szituációkban.