– Hiszek benne, hogy ha ugyanebben a szellemben futballozunk és dolgozunk az edzéseken, akkor átfordulhatnak a dolgok! Ez pedig nemcsak a tabellán elfoglalt helyezésünk, hanem a hit miatt is fontos lenne. Persze az is igaz, hogy csak másfél hete dolgozunk együtt, az ember azonban türelmetlen, a csapat és én is szeretném, hogy most már legyen eredménye a munkának, főleg, mert érezzük, hogy jó úton járunk – nyilatkozta a Honvéd honlapjának Horváth Ferenc, a kispestiek vezetőedzője a zalaegerszegi kupameccs után, a Puskás Akadémia elleni bajnokira hangolva.
A hiten, a jó munkán felül a Honvéd vezetőedzője bátor taktikai húzásokkal is igyekezett hozzájárulni ahhoz, hogy a Honvéd az ő irányításával a harmadik meccsén – első nekifutásra a Fraditól kapott ki – végre nyerjen, de legalább döntetlent érjen el. Egyszerre Nagy Dominikot és Zsótér Donátot is a kezdőcsapatba nevezte – ők Pisont Istvánnál inkább csak csereként jutottak szóhoz –, Gazdag Dánielből pedig középcsatárt faragott. A Honvéd egyértelműen támadószellemben, 4-1-4-1-es felállásban futballozott.
S ha már hit és elszántság, Horváth Ferenc aligha fogja megdicsérni Hidi Patrikot a Puskás Akadémia első góljáért. Knezevicnek, tudjuk, jó bal lába van, de azért annyira nem, hogy egy első osztályú labdarúgó a testi épségét féltse vele szemben. Hidi ezt tette. A rutinos horvát játékos úgy 25 méterről végezhetett el szabadrúgást, a bal oldalról, Tujvel érthetően csupán három emberből állított sorfalat. Ám Hidi kislány módjára kifordult és behúzta a nyakát – hát persze, hogy rajta pattant meg úgy a labda, hogy védhetetlenül perdült a hálóba.
Aztán Hidi az üres kapura ívelhetett, de az egyik védőt találta telibe. Pedig néhány éve Davide Lanzafame azt mondta, ő a Honvéd legjobb játékosa.
Ha neki nem is ment a játék, Gazdag megmentette a Honvédot. Tamás Krisztián remek bal oldali beadásából bólintott a hálóba, így a vendégek még az első félidőben egyenlítettek. Az edző és a csapat közötti jó viszony bizonyítékaként a gól után Gazdag kiszaladt Horváth Ferenchez ünnepelni.