A Bahreini Nagydíj mindhárom szabadedzését Max Verstappen nyerte meg, szombaton a harmadikon 0,739 másodperccel előzte meg a második Lewis Hamiltont. Az persze már a szezon előtti tesztelésen is látszott, hogy az elmúlt hét évben a vb-címeket rendre begyűjtő Mercedes idei autója nem a megszokott nívót hozza. S most a szahíri időmérőn Verstappen Red Bullja egyértelműen jobb volt, a holland a második Hamiltont 0,388, a harmadik Valtteri Bottast 0,589 másodperccel előzte meg, ami jelentős különbség.

Fotó: MTI/AP/Kamran Dzsebreili
Nem csoda, hogy Verstappen boldogan mondta: jól működött az autója, élvezet volt vezetni. Hamilton gratulált neki, elárulta, hogy ő a lehető legtöbbet hozta ki magából és az autójából is, szóval, szerinte is egyértelmű, hogy a Red Bull előttük jár. A hétszeres világbajnok ehhez még fanyarul hozzáfűzte: a semleges szurkolók bizonyára örülnek annak, hogy a rajtrács első során két különböző istálló képviselteti magát.
A pályafutása negyedik pole pozícióját jegyző Max Verstappen nemcsak Hamiltont, hanem a pályán a gyorsinterjúkat készítő David Coulthardot is meglepte. A tizenháromszoros futamgyőztes skót éppen ma ünnepli az ötvenedik születésnapját, a holland pedig egy tortát nyomott az arcába, hogy aztán gyorsan kereket oldjon.
Jó a hangulat a Bahreini Nagydíjon, de ez azért nem mindenkire áll. Az időmérő első szakaszának nagy meglepetése volt, hogy a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel már itt elvérzett, az Aston Martinnal csak a 18. rajthelyet szerezte meg. Igaz, Nyikita Mazepin (Haas) megpördülése miatt a Q3 végén sárga zászlós tiltás volt érvényben az első szektorban, ezért nem tudott javítani az idején. De hogy még kínosabb legyen neki, csapattársa, Lance Stroll nemcsak a Q2-be, hanem a Q3-ba is bekerült, tizedik lett. Bejutott a kvalifikáció harmadik szakaszába az F1-be két év után visszatért Fernando Alonso is, a már 39 éves, kétszeres világbajnok spanyol az Alpine-nel (az eddigi Renault) kilencedik lett. A száguldó cirkuszban most debütáló Mick Schumacher, a hétszeres világbajnok Michael Schumacher fia a gyengécske Haasban csak csapattársát, az ugyancsak újonc Mazepint tudta megelőzni, és ezzel az autóval a futamokon sem számíthat sok jóra.