Szabics Imre még csak ismerkedik a vezetőedzői poszttal, de az osztrák válogatott szakmai stábjától Székesfehérvárra csábított szakember nyilatkozataiban már a tapasztalt öregeket idézi. Az MTK elleni Magyar Kupa-elődöntő előtt kijelentette, hogy nem az ő csapata a továbbjutás esélyese. Szabics ezt a két csapat a szezonban eddig lejátszott mérkőzéseinek eredményére alapozta: az MTK 3-1-re, majd 2-1-re győzte le a Vidit bajnokságban. Igen ám, de amióta a korábbi 36-szoros válogatott csatár átvette a fehérváriakat, még csak gólt sem kapott a Fehérvár.

Skóciában most a Fradi a téma, a Celtic védőjével erősítene Keane
Helyi lapértesülések szerint a magyar bajnok is versenyben van a sztárcsapat futballistájáért.