Dina Márton kék mezben, szökésben:
Itt pedig Valter Attila akcióban:
Dina bő 100 kilométert töltött szökésben harmadmagával, de a szembeszél ki is szívta az erejét, utána a mezőny végére került. Valter, majd Fetter a hajrában próbálkozott támadással, s ugyan ezeket is leszerelték, jó volt látni, hogy nem olvadnak bele a mezőnybe. Fetter elmondta, hogy nem érezte nagyon nehéznek a szakaszt, csak a hosszú lejtmenet esett neki kicsit rosszul a hideg miatt. Valter örült, hogy már az első napon pörögtek a lábai, mert a többnapos versenyeken neki általában idő kell, hogy belelendüljön.

Fotó: Facebook/Tour of the Alps
A hétfői, lankásabb etap után kedden az Innsbruck és Feichten im Kaunertal közötti 121,5 kilométeren már kétszer 1500 méter fölé is fel kellett kapaszkodni, a cél pedig 1300 méteren volt, de az Alpokban ez senkit sem érhet váratlanul. Bő húsz kilométerrel a cél előtt a hegymászásban Simon Yates tempót váltott, leszakította azokat is, akik egy ideig tartották vele a lépést, és a szakaszt megnyerő brit versenyző az összetettben is az élre állt. A 143 fős, szétszakadozó mezőnyben Fetter a 26., Valter az 54., Dina a 92. helyen ért célba. A magyar kontingensből Fetter Erik áll legelőrébb, a 30. helyen, Valter az 53., Dina a 120.
Simon Yates a célban:
Magyar bajnokokkal jöhetnek a Tour de Hongrie-ra
Keddi hír szerint a romániai bejegyzésű, olasz hátterű kontinentális csapat, a Giotti-Victoria–Savini Due is indul az idei Tour de Hongrie-n. Az együttes már tavaly is részt vett a versenyen, idén pedig minden bizonnyal ott lesz soraiban az elmúlt két esztendő magyar országúti bajnoka, a címvédő Filutás Viktor és a 2019-ben első Szarka Gergely. Előbbi részvételét koronavírus-szövődmények okozta problémái teszik egyelőre kérdésessé. A 2018-ban alapított csapat öt román, négy olasz, két magyar és egy kolumbiai kerékpárossal kezdte a 2021-es szezont. A legjobb bringása az olasz Andrea Guardini, aki öt éven át tekert az Asztana és az UAE Emirates World Tour-csapataiban, s 2012-ben szakaszgyőzelmet ünnepelhetett a Giro d’Italián. A 42. Tour de Hongrie-t május 12. és 16. között rendezik, s huszonegy csapat 126 kerékpárosa áll rajthoz.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!