Az angol hegemónia így is kétségtelen, ám nem jött össze a két színtiszta brit döntő. A Bajnokok Ligájában a Manchester City és a Chelsea csap majd össze a serlegért, az Európa-ligában pedig az esélyek az Arsenal és a Manchester United fináléját ígérték, a sors azonban mégsem ezt akarta. Csak az Arsenalon múlt, amely hazai pályán 2-1-es, tehát nagyon is ledolgozható hátránnyal fogadta a Villarrealt, de nem sikerült bepréselnie az üdvösséget jelentő gólt. Ha megteszi, akkor a történelem megismételte volna önmagát, hiszen a két csapat tizenöt éve játszott már egymással elődöntőt, akkor a BL-ben, és az angolok éppen egy egygólos hazai győzelemmel léptek tovább.

Gulácsi Péter mindent elveszített, Lőw Zsolttal nem beszél magyarul
A Lipcse magyar válogatott kapusa depresszióról vallott, egyik napról a másikra jelentéktelennek érezte magát.