Babos Tímea elbúcsúzott a Roland Garros selejtezőjében

A világranglistán 111. soproni játékos nálánál alacsonyabban rangsorolt ellenféllel szemben maradt alul.

Magyar Nemzet
2021. 05. 26. 17:49
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A francia nyílt teniszbajnokság női selejtezőjének második fordulójában a kvalifikációban negyedikként kiemelt, a világranglistán 111. szerdán 6:3, 7:5-re kikapott a horvát Ana Konjuhtól (144.), így kiesett. A két játékos korábban kétszer találkozott egymással, mindkétszer Babos győzött – most viszont Konjuh. Az első szettben a horvát 3:0-ra elhúzott, majd 4:3-nál újból elvette a honfitársunk adogatását, majd lezárta az első játszmát. A második igazán fájdalmas lehet Babos számára, hiszen ebben ő vezetett 4:1-re, mi több, két bréklabdája volt az 5:1-hez, ellenfele azonban ebből a helyzetből is fordítani tudott. Így a soproni játékosnak maradt a páros a Roland Garroson, a honlapja tájékoztatása szerint a tervek szerint az orosz Vera Zvonarjova oldalán indul.

Korábban a kvalifikáció első körében Gálfi Dalma (235.) a horvát Jana Fett-től (205.) kapott ki, Jani Rékát (184.) pedig a luxemburgi Mandy Minella (207.) győzte le.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.