A lapunknak adott interjúban Dzsudzsák Balázs úgy fogalmazott, hogy a 2016-os Európa-bajnokságot megelőző időszak óta nem érezte magát olyan jó állapotban és annyira motiváltnak, mint most, és meglátása szerint tudna még segíteni a magyar válogatottnak. A 2016-os Eb-n a nemzeti csapatot irányító Bernd Storck megkeresésünkre nem kívánt véleményt formálni a 108-szoros válogatott középpályás ügyében, de másik három korábbi szövetségi kapitány készséggel válaszolt a kérdéseinkre.

– Marco Rossi elvi alapon kimondta, hogy az NB II-ből nem válogat, Dzsudzsák Balázs pedig ott játszik. Más kérdés, hogy amikor hazajött, nem úgy gondoltam, hogy a másodosztályban lenne a helye – kezdte Csank János, aki 1996 és 1998 között volt a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.
– A tudása, a múltja és a jelenlegi helyzet alapján elképzelhető, hogy lehetne kivételt tenni Dzsudzsák miatt, de ez a kapitány szuverén joga – tette hozzá Csank. – Én nem hinném, hogy annyit kopott a tudása, hogy ne lehetne számításba venni, természetesen egyenlő versenyhelyzetben a többiekkel. Nem a név a fontos, hanem teljesítmény.
Tehát ha bekerül a keretbe, az ne azért legyen, mert ő a Dzsudzsák, hanem azért, mert jobb, mint a másik.
A DVSC 34 éves középpályása kilenc szövetségi kapitánynál lépett pályára a válogatottban, de a legtöbb mérkőzésen, 32-n Egervári Sándor irányításával szerepelt 2010 és 2013 között. A hetvenéves szakember hangsúlyozta, hogy tiszteletben kell tartani Marco Rossi döntését: – A mindenkori szövetségi kapitány felelőssége, hogy a keretet kijelölje, ezt most is tiszteletben kell tartani. Annál is inkább, mert az elmúlt években Rossi nagyszerű döntéseket hozott, és neki van meg a lehetősége, hogy minél több és frissebb információ alapján határozzon. Felesleges ebben kibiceknek véleményt formálni.
Kérdésünkre Egervári elárulta, hogy az ő értékítélete szerint a másodosztályban való szereplés eleve kizáró ok lenne-e Dzsudzsák Balázs esetében: – Általánosságban véve a másodosztály önmagában nem lehet kizáró ok, szerintem az aktuális forma és a csapatba való illesztés alapján kell dönteni. Balázs kétségtelenül túl van a csúcson, de a tapasztalata, a bizonyos szituációkban való helyzetfelismerése továbbra is értékes.
A rutinjával elvileg tudna segíteni, ám a pillanatnyi fizikai állapotát nem merném megítélni a kevés információ alapján, amely a rendelkezésemre áll.